Belföld Kékfény 

Zuschlag újra rács mögött?

Tiltott adatszerzés gyanújával vették őrizetbe NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói Zuschlag Jánost. A korábbi szocialista politikust, aki 2013-ban szabadult hat és fél éves börtönbüntetéséből, így újra rács mögé juttatták – értesült a Kiskunhír.

 

Telefonon próbálta elérni elérni Zuschlag Jánost az MNO szerkesztősége, hogy megerősítse, esetleg cáfolja a lapértesülést, de kikapcsolta vagy kikapcsolták készülékét. Hívták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget, ám szóvivőjük azzal utasított vissza őket, hogy munkaidőn túl próbálkoztak, tegyék fel kérdéseinket írásban. Hasonló választ kaptak szóbeli megkeresésükre a NAV sajtóosztályától is. Leveleiket így elküldték mindkét hatóságnak.

A Kecskeméti Törvényszék információi szerint mindenesetre még nem nyitottak új aktát Zuschlagnak.

Zuschlag János 1998-ban az MSZP színeiben került be a parlamentbe mint a legfiatalabb országgyűlési képviselő. Volt ifjúsági és sportbizottsági tag, kiskunhalasi önkormányzati képviselő és a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) mozgalom elnökhelyettese is. Országos ismertséget botrányos megjegyzése hozott neki először: 2004-ben a Terror Háza Múzeum előtt tartott októberi sajtótájékoztatóján a holokauszt áldozataival viccelődött. „Ők már nem fáznak” – mondta, az ízléstelen poén pedig még abban az évben országgyűlési képviselői pozíciójába került.

2005-ben aztán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csalásban való bűnsegédlettel gyanúsította meg, a politikust tíz fiktív Fibisz-szervezet létrehozásával hozták kapcsolatba. 2006-ban a szocialisták ismét elindították Zuschlagot, ezúttal az önkormányzati választáson, majd a Bács-Kiskun megyei szocialisták elnöke lett, de visszatérése rövidnek bizonyult.

2007-ben ugyanis bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsította meg őt és társait a megyei főügyészség hetvenmillió forint alapítványi, egyesületi vagyon gyanús felhasználása kapcsán. Zuschlag Jánost végül nyolc és fél évre ítélték, ám fogságából már 2013-ban szabadult. Mikor elhagyta a börtönt, arról nyilatkozott, hogy ötvenmillió forintot kapott korábban az MSZP-től azért, hogy visszalépjen képviselő-jelöltségétől.

Szabadulása után megalapította az Új Dimenziót Pártot, amely a választás évében 149 millió forintos támogatást kapott, később pedig felszívódott. A hatóságok lapértesülés szerint hosszasan nyomoztak a kamupárt és a hasonló, pénzszerzésre alapított szervezetek ügyében, ám a 24.hu úgy tudja, hogy az ügyészség csendben lemondott az eljárások lefolytatásáról.

 

/ mno.hu nyomán Patrióta /

Kapcsolódó tartalmak