Belföld Kékfény 

Viperával fenyegették meg a cigányok a nagykátai Jobbik elnökét

Szabó Ákost, a Jobbik Nagykátai Alapszervezetének elnökét néhány héttel ezelőtt  3 cigány fenyegette meg és még a viperát is kicsapták, hogy nyomatékosítsák agresszív fellépésüket.

Nemrégiben történt, hogy Szabó Ákost és élettársát munkából hazafelé tartva a házától néhány méterre parkoló autóból provokatív beszólás érte, amit határozottan nem hagyott szó nélkül. Több sem kellett, azonnal 3 cigány pattant ki a kocsiból és fenyegetőzve közeledtek feléjük, aminek hatására Szabó háta mögé küldte párját, hogy ő kimaradhasson a konfliktusból.

Szabó Ákos, a Nagykátai Jobbik elnöke az általa szervezett demonstráción, a HVIM felségjelzésében. /Forrás: Szentkoronaradio.com/

Szabó Ákos a fenyegetőzőkkel szemben kiállt és vállalta a magyar virtus jegyében a túlerővel szembeni konfliktust. Az esemény első hullámában bántalmazásra utaló fenyegetőzések hangzottak el Szabó felé és a tudomására adták, hogy ez itt, azaz Nagykáta az ő területük.

Nagykátán régóta problémát jelentenek a viselkedni nem tudó, bűnöző életmódú személyek, ezért is voltak több százan a tüntetésen. /Forrás: hvim.hu/

A fenyegetőzést követően az egyik cigány kicsapva a viperát sérelmezni kezdte Szabó Ákos közösségi tevékenységét, melynek keretén belül 2014-ben sorozatos hasonló események miatt szervezet tüntetést a cigánybűnözés ellen és a közbiztonság javítása érdekében a HVIM és a Jobbik IT színeiben. A helyi Jobbik elnök a támadók tudtára adta, hogy pont az ilyen viselkedés miatt szervezte a tüntetést és hogy egy szavát sem vonná vissza.

“Erre Ti vagytok a legjobb példa, pont az ilyenek miatt szerveztem a tüntetést!”

-hallhatták a támadók, majd a sértett portálunknak elmondta:

“Látszódott rajtuk, hogy nem tudják hová tenni a határozott kiállásomat. Mikor szócsata közben az egyikőjük elővette a viperát tudtam, hogy lépnem kell valamit, ezért a hangadó kezét megragadtam, egyfajta konfliktust lezáró kézfogásra, ami meg is lepte őket. Végül kisebb szájkarate után hátat fordítottuk egymásnak.”

Szabó Ákos természetesen megtette a feljelentést a rendőrségen, kíváncsian várjuk, hogy miként fog eljárni a hatóság. A további eseményekről a Patrióta.info folyamatosan beszámol.

/Patrióta.info/

 

Kapcsolódó tartalmak