Belföld Közélet 

(Videó) Megalakult a Nemzeti Légió

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetvédelmi tagozatának vezetője közölte: elindítják azt a jogi folyamatot, amely a szervezet bejegyzéséhez szükséges. Közölte, a tervek szerint a szervezet július végén kezdi meg működését.

Nemzeti Légió első feladata a felkészülés lesz Trianon százéves évfordulójára. Ennek egyik elemeként a tagok és szimpatizánsok bejárják a történelmi Magyarország mintegy 8 ezer kilométeres határát – tudatta Dorogi György.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy fogalmazott: van létjogosultsága a Nemzeti Légiónak, ahogy valamennyi magyar önszerveződésnek.

Födelmesi László, a Nemzeti Légió testőrségének vezetője, aki korábban a francia idegenlégióban szolgált, akiben a kötelesség hangja szólalt meg. Beszédében a felelősségtudatra és a LMBTQ veszélyre hívta fel a figyelmet.

Walter Pál Péter, a Mi Hazánk Ifjai képviseletében szólalt fel a rendezvényen, ahol kerülte a polkorrektséget és elmondta: nincsenek rájuk hatással a neoliberális erők. Elmondta, hogy a Mi Hazánk Ifjai és a Nemzeti Légió is azt a célt tűzte ki, hogy Horthy kormányzó harcát vívja a mai korban. Minden fiatalt felhívott arra, hogy erősítse a Légió sorait.

 

Dorogi György – A Nemzetvédelmi tagozat, Nemzeti Légió

 

Walter Pál Péter – Mi Hazánk Ifjai

 

 

 

/Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak