Közélet Külföld 

Újabb botrány az Oxfamnél – rács mögött a volt guatemalai pénzügyminiszter

Juan Alberto Fuentes Knight, volt guatemalai pénzügyminisztert egy ottani korrupciós ügy miatt tartóztatták le az ország korábbi elnökével, Alvaro Colommal együtt.

A Haiti orgiák után korrupciós ügy: letartóztatták a brit alapítású segélyszervezet nemzetközi elnökét hazájában, Guatemalában, ahol korábban pénzügyminiszter volt.

Juan Alberto Fuentes Knight egy helyi korrupciós ügy miatt került előzetes letartóztatásba a volt guatemalai elnökkel, Alvaro Colommal együtt. A nyomozók évekkel ezelőtti tömegközlekedési beruházásokat, egészen pontosan buszbeszerzéseket firtatnak.

Alvaro Colom elnök 2009-ben jelentette be, hogy Guatemala 3150 buszt vásárol Brazíliából, de aztán csak 455 érkezett meg. Fuentes Knight pénzügyminiszterként hozzájárult ehhez 30 millió eurónyi támogatással, de ennek a pénznek a sorsát később senki sem ellenőrizte.

Juan Alberto Fuentes 2015-ben lett az Oxfam elnöke. A jelölést a segélyszervezet vezetősége azzal indokolta, hogy szervezeti váltást akarnak annak érdekében, hogy az Oxfam még több helyre eljusson, még nagyobb befolyásra tegyen szert a világban.

Hétfőn lemondott a szervezet nemzetközi igazgatóhelyettese, miután kippatant, hogy a haiti csapat, vezetőjük aktív részvételével, orgiákat szervez, gyerekeket is molesztál évek óta. Ez ügyben belső nyomozás már 2011-ben lezajlott. Kirúgott ottani alkalmazottak vallomása szerint ez nem kizárólag az Oxfamnál megy így, más segélyszervezetek is érintettek, és szó sincs arról, hogy titokban folyna, a szervezetek felső vezetése és a helyi politikusok is tudtak-tudnak róla.

/Euronews-Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak