Közélet Külföld 

Új iráni atomalkut javasol Macron – iráni válasz a fenyegetésre

Az amerikai és a francia elnök véleménye ugyan nem egyezik az iráni nukleáris megállapodásról, elemzők szerint közeledtek az álláspontok Emmanuel Macron amerikai látogatásán. A francia államfő egyik célja az volt, hogy meggyőzze Trumpot, ne lépjen ki a 2015-ös, Obama által aláírt megállapodásból, ehelyett inkább egy új atomalku kidolgozását javasolta.

Az amerikai elnök nem vetette el ennek lehetőségét, de nem is fogalmazott biztatóan. Azt mondta: bár az ötlet nem rossz, majd meglátja, hogy mit tesz, ez még senki sem tudhatja, és vajon azt fogja-e tenni, amire egyesek számítanak. “Már ha egyáltalán lehetséges egy szilárd alapokon nyugvó új megállapodást kötni, mert a jelenlegi nagyon gyenge lábakon áll” – fogalmazott.

Emmanuel Macron úgy fogalmazott: “nem titok”, hogy ő és Trump másként ítélik meg az Iránnal kötött többhatalmi megállapodást. De – és ezt elemzők új fejleményként értékelték – leszögezte, hogy “szeretnénk kidolgozni egy új megállapodást Iránnal”.

Macron kifejtette, hogy ő – mint fogalmazott – már hónapok óta ismételgeti, hogy az Iránnal kötött megállapodás ugyan “nem elégséges”, de legalább 2025-ig lehetővé tett némi ellenőrzést az iráni atomprogram fölött. “Mostantól egy Iránnal kötendő új megállapodáson kívánunk dolgozni” – jelentette be.

Donald Trump a sajtóértekezleten is megismételte azt, amit már többször – és a nap folyamán is – mondott: az atomalku “nevetséges és katasztrofális”, amelyet “soha nem is lett volna szabad megkötni”. Az elnök megismételte, hogy a közel-keleti fejlemények hátterében – szerinte – mindenütt felsejlik Irán tevékenysége.

Leszögezte azt is: ha fenyegeti Amerikát, Irán “olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.

Súlyos következményei lesznek, ha az Egyesült Államok felrúgja az Iránnal kötött megállapodást az atomkutatásokról.

Ezt az iráni külügyminiszter nyilatkozta azok után, hogy Donald Trump a francia elnökkel folytatott tárgyalásai után azt nyilatkozta, hogy újra kellene tárgyalni az Iránnak kötött megállapodást.

Mohammad Dzsavád Zarif azt mondta, ha az Egyesült Államok felrúgja a megállapodást, abban az esetben Irán számára sincsenek további kötelezettségek.

Az amerikai lépés komoly hatással lehet az észak-koreai tárgylásokra is. Az iráni külügyminiszter szerint az atomalku felbontása megkérdőjelezi az Egyesült Államok vezetésének szavahihetőségét.

Zarif szerint az Egyesült államok nem engedheti meg magának, hogy a nemzetközi közösség előtt egy megbízhatatlan tárgyalópartner képét mutassa.

Donald Trump nem először lebegtette meg, hogy újra akarja tárgyalni elődje Iránnal kötött megállapodását. Washington a szíriai polgárháború miatt is többször felemlegette Teherán felelősségét.

Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy javítsák ki az Iránnal kötött megállapodásban általa szörnyűséges hiányosságoknak minősített részeket.

/Euronews-Patriota/

Kapcsolódó tartalmak