Belföld Közélet 

Toroczkai: Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (I-IV)

Toroczkai László hivatalos Facebook oldalán sorozatot indított, melynek köszönhetően az olvasó végre megismerheti a “végvári” polgármester szemszögéből a Jobbik igaz történetét. Tisztázza a félreértéseket, hamis információkat, melyeket ellenfelei tudatosan terjesztenek róla. 

A jobbikos propaganda gépezet átvéve a Fidesz lejárató technikáit, hetek óta ostorozza Toroczkai Lászlót. Internetre hányt karakterhalmazaikból árad a félelem és a gyűlölet egy olyan ember iránt, aki valóban meg tudta volna menteni a Jobbikot a totális lezülléstől.

Válogatott rágalmakkal, hazugságokkal szórják tele az internetet. Toroczkait Fidesz, CIA, szerb etc. ügynök váddal illetik, családi hátterével támadják, vagy éppen 2006-ra utalva “zűrös múltúnak” nevezik azok, akiknek valóban van mit takargatniuk.

Itt olvashatóak Toroczkaival szemben elkövetett aljasságok a teljesség igénye nélkül:

Ez lett a Jobbik: Pörzse Csintalannal, Puzsérral és Dopemannel együtt ügynöközi Toroczkait

Fegyelmi eljárást kezdeményeztek Mirkóczki, Pörzse és több liberálissá vált jobbikos ellen 🙂

(Videó!) Előkerült Toroczkai Jobbik által eltitkolt kongresszusi beszéde

Ebben a bejegyzésben fogjuk közzétenni a kendőzetlen igazságot, változtatás nélkül.

Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én – 1. rész

Most, hogy a kizárásommal lezárult egy fejezet, adós vagyok még azzal, hogy több, a közvélemény által nem ismert részletet kibontva, elmagyarázzam, hogy mit, miért tettem, mi volt a szerepem a Jobbik történetében, hogyan lettem alelnök és miért vártam ilyen sokáig, egészen a kizárásomig…

Látom, hallom, hogy nagyon sok félreértés, félinformáció és valótlanság kering velem kapcsolatban, az ellenfeleim nyilván tudatosan terjesztik is ezeket, az egyik kedvencem például, amikor azt írják, hogy csak két éve vagyok jobbikos és Vona Gábor csinált belőlem valakit (Pörzse Sándor után szabadon). A másik sláger, hogy a Fidesz, a baloldal, a szerbek, a CIA és még ki tudja kinek az ügynöke vagyok. No, akkor kezdjük a történet elején:

1999 tavaszán találkoztam először Szabó Gáborral, aki a Jobbik alapítója és a mai napig pártigazgatóként (és az országos választmány elnökeként) a Jobbik fő irányítója. Szabó Gábort és Novák Elődöt is ekkor ismertem meg, mindannyian a MIÉP ifjúsági tagozatában politizáltunk ekkor, Szabó Gábor kért meg arra, hogy tartsak egy előadást a háború sújtotta Jugoszláviában szerzett tapasztalataimról (Koszovóból és Délvidékről küldtem ekkoriban a Magyar Fórum számára tudósításokat). Nagyon inspiráló időszak volt ez olyan lánglelkű, hazájukat szerető fiatalok számára, mint amilyenek mi voltunk. A NATO ekkor éppen Szerbiát és azon belül a magyarok lakta Délvidéket bombázta, méghozzá úgy, hogy az amerikai vadászgépek megvárták Magyarország csatlakozását a NATO-hoz, hogy magyar területről felszállva bombázhassák a szomszédunkat.

Cserébe az egykori Jugoszlávia területét végiggyilkolászó szerb szabadcsapatok vezére, Arkan kapitány a védtelen délvidéki magyar falvakat fenyegette megtorlással. Ebben az inspiráló időszakban hoztuk létre azt a paramilitáris csoportot, amelyből aztán a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nőtt ki. Nem csupán Szabó Gábor és Novák Előd, de a Jobbik első elnöke, Kovács Dávid is az általam megálmodott csoport tagja volt. Horvátországi veteránok segítségével szereztük meg azokat az alapvető katonai ismereteket, amelyek bármikor jól jöhetnek, különösen olyan időszakban, amikor védtelen magyarokat fenyegettek vérfürdővel. 2000-ben aztán megölték Arkant, a szerbiai helyzet is rendeződni látszott, a mi csoportunk is feloszlott, és ezután a két új szervezet, a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye szervezésére kezdtünk összpontosítani….

Az 1999-ben készült kép baloldalán Kovács Dávid, a Jobbik első elnöke, mellette térdel Szabó Gábor, és középen álcakrémmel bekent arccal Toroczkai László

A teljes bejegyzés Facebookon itt érhető el. A cikk lejjebb folytatódik

 

Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (II. rész)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) megalapítása egyszemélyes művelet volt, a nevet is egyedül találtam ki, az ihletet egyébként a régi nagy kedvenceimtől, az írektől vettem, volt ugyanis egy 32 Grófság Szuverenitása Mozgalom Írországban, amely szintén a határral szétszabdalt ország egységét szimbolizálta, éppen úgy, mint a Hatvannégy Vármegye (amely valójában 63 vármegye és egy „corpus separatum”, vagyis Fiume, de ez így elég hülyén hangzott volna).

Az alapításhoz szükséges tíz főt is csak nagy nehezen tudtam összehívni Szegedre, a volt MIÉP-székházba, 2001-ben. Az utolsó 110 ezer forintomból pedig már hónapokkal korábban megalapítottam a Hatvannégy Vármegye a Magyarság Önszerveződéséért Alapítványt, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezve azóta is létezik, és számos nemzeti ügyet finanszíroz. A Jobbik Magyarországért Mozgalom megalapítása azonban sokkal inkább csapatmunka volt, ebben jelentősen különbözött a HVIM elindításától.

1999-ben civil mozgalomként, majd 2003-ban a haldokló MIÉP helyett a nemzeti radikalizmus képviseletének céljával párttá alakult Jobbikot több, hasonló kvalitású, régi harcostárs hozta létre, egy olyan csoport, amelyből valójában senki sem emelkedett ki első számú vezetővé. Fontos személy volt Szabó Gábor mellett Vona Gábor, Novák Előd, Nagy Ervin és Szávay István is, akit szintén tizenéves kora óta ismerek, s aki többek között az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának vezetője is volt.

A Jobbik első elnöke, Kovács Dávid egyáltalán nem volt kimagasló vezéregyéniség, a csapatból egyszerűen rá esett a választás. Nem is nagyon ment az első években a Jobbik szekere. Miközben mi az első két éve alatt hatalmasra duzzadt, és Kárpát-medenceivé vált vármegyés mozgalommal már 2002-től több ezres trianoni felvonulásokat és a szintén sok ezer embert vonzó Magyar Sziget fesztivált szerveztük, a Jobbik sokáig egyáltalán nem tudott tömegeket megmozgatni, így nem csoda, hogy bár a 2003-as párttá alakuláskor is jelen voltam, a vármegyések vezetőjeként hivatalosan nem léptem be a Jobbikba.

Az első olyan akció, amely elhozta a Jobbik számára az országos ismertséget, Novák Előd nevéhez fűződik, amikor 2003 decemberében a Jobbik megszervezte az első keresztállítási missziót, amely többek között a karácsonyi időszakban provokatívnak tűnő menóra-állítási akcióra adott válasz is volt.

 

Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (III. rész)

Az ezredfordulótól a missziónk az volt, hogy felépítsünk egy új nemzeti radikalizmust, amely a régi MIÉP-es közeg beolvasztása mellett egy olyan új szubkultúra megteremtését is jelentette, amely a mindent, különösen a médiát, a kulturális életet és a politikát évtizedek óta uraló baloldali és liberális monopólium ellenpontjaként határozta meg magát.

Ennek az új szubkultúrának a fő fészke a Magyar Sziget fesztivál lett, amely már nevében is a balliberális, nemzetközi Sziget Fesztivállal szemben határozta meg magát. A Magyar Sziget őse 2001-ben az Összmagyar Nemzeti Ifjúsági Találkozó volt, amelyet tulajdonképpen majdnem egyedül rendeztem meg, elsősorban Verőce akkori polgármestere, Bethlen Farkas barátom segítségével.

Később aztán már a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csapatmunkájának köszönhetően nőtt egyre nagyobbra a fesztivál, a csúcs 2004 és 2011 között volt, ekkoriban akár 10-15 ezer résztvevő is megfordult az egy hetes rendezvényen. Az évek alatt a HVIM-ben vezetőtársam, Zagyva György Gyula lépett elő a Magyar Sziget főszervezőjévé. 2006-ig a teljes nemzeti oldal gyűjtőhelye volt a Magyar Sziget, olyannyira, hogy ekkoriban még a Fidesz vezető politikusai és megmondóemberei sem tudták megkerülni, részt vett rajta Szijjártó Péter, Bayer Zsolt vagy éppen Bencsik András is. Természetesen a Jobbik vezetői is rendszeresen vendégek voltak.

A Magyar Sziget szellemi műhellyé vált, ahonnan sok Kárpát-medencei kezdeményezés indult el. A nemzeti zenekarok rendkívül fontos szerepet játszottak nem csupán a fesztivál, hanem az egész új nemzeti radikalizmus felépítésében, a szubkultúra fő támaszai a nemzeti zenekarok és az új médiumok lettek. A Z. Kárpát Dániel által szerkesztett Karpatia folyóirat mellett az általam Magyarországon 2003 februárja óta kiadott Magyar Jelen országos lap törte az utat az új médiumok előtt, a Magyar Jelen tulajdonképpen egyben a vármegyések újságja is lett, itt jelentettük meg a legtöbb hírt a mozgalomról. A Jobbik első hivatalos lapja a Magyar Mérce (korábban Magyarok Lapja) volt, amelyet Novák Előd szerkesztett, s amely 2006 augusztusától jelent meg.

A Szent Korona Rádió 2006 áprilisától indult, a korábbi Hazafi Rádióból kivált műsorvezetők részvételével. Felemelkedése elsősorban Barcsa-Turner Gábor szervezőmunkájának köszönhető, ő jelenleg is a HVIM egyik első számú vezetője, de a szintén vármegyés Magvasi Adrián korábbi főszerkesztő is sokat tett hozzá a rádió sikeréhez, ő ma már a jobbikos Alfahír főszerkesztője. 2006 februárjától indult a legnagyobb hatású médium, a Kurucinfó, amely elsőként tudta meghaladni akár a százezres olvasói számot is, ezzel már az uralkodó médiumokra (és körökre) is veszélyt jelentett. 2006 szeptemberére rengeteg munkával, fesztiválokon, médiumokon, a nemzeti zenekarokon, mozgalmakon keresztül végre megteremtődött az alulról építkező új nemzeti radikalizmus, amely szembehelyezkedett a politikai elittel. Már csupán a szikra hiányzott ahhoz, hogy megütközzön a regnáló balliberális kormánnyal és minden csatolt részével, s leváljon róla a Fidesz, amely szintén része volt ennek a már akkor is réginek tűnő politikai elitnek. Aztán a tévéostrommal az a szikra is megérkezett.

 

Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (IV. rész)

Miért is kellett az a bizonyos szikra?

Egyszerűen azért, mert az új nemzeti radikalizmus elérte a szubkultúra határait, ahol az uralkodó világ által emelt falakba ütközött. 2006-ra minden intézményével együtt a nulláról, bármiféle felülről érkező háttértámogatás nélkül, kizárólag önzetlen hazafiak ezreinek segítségével (akik adományokkal, vagy éppen a hirdetések nélküli nemzeti lapok megvásárlásával, a Magyar Sziget vagy nemzeti koncertek belépőjegyeivel részeseivé váltak ennek a munkának) felépítettük ezt az új politikai közösséget, de a legnehezebb feladat az volt, hogy az egész ország tudomást szerezzen ennek az értékközösségnek a létezéséről, és a szubkultúra az uralkodó kultúra szintjére lépjen. A Jobbik vezetői az utóbbi években éppen ott hibáztak súlyosan, hogy azt hitték, hogy ez a nemzeti radikalizmus csak egy állandó keretben létezhet, amelynek megvannak az áttörhetetlen falai, tehát ezzel választást sem lehet nyerni. Mondták ezt éppen akkor, amikor Magyarország és egész Európa lakossága folyamatosan – mindenféle tekintetben – radikalizálódik. Nos, mi 2006-ban megmutattuk, hogy márpedig ezek a falak áttörhetőek.

Apropó, Jobbik. A szubkultúra felépítésében a Jobbiknak, mint szervezetnek kevés szerepe volt, 2006-ig sem komolyan vehető országos médiumot, sem több ezres fesztivált, tömegeket megmozgató eseményeket nem tudott megteremteni, egyedül a Novák Előd által még 2001-ben kiadott Aktualizált revíziós dalok című multimédiás lemez és hangszalag szólt nagyot, egészen pontosan nemzetközi ügy és aranylemez lett belőle. Igaz, ezt Novák Előd nem a Jobbik keretein belül, hanem az általa kifejezetten a lemez érdekében alapított Ifjú Magyarok Egyesületén keresztül adta ki. A Jobbik 2006-ban egy jelentéktelen, legfeljebb 1 százalékos pártocska volt, amely a 2006 tavaszi választásokon a sokkal erősebb társadalmi beágyazottsággal rendelkező MIÉP-pel együtt is csak 2,2 százalékot tudott elérni a választásokon. De 2006 szeptemberében eljött az a bizonyos szikra, amelyhez egy történelmi pillanat kellett.

Az őszödi beszéd napvilágra kerülése után Budapesten tüntetések kezdődtek. Az első napon én még nem tudtam jelen lenni, mert 16-án Pozsonyban egy szabályosan bejelentett, a megvert felvidéki magyar lány melletti szolidaritás érdekében általam szervezett tüntetésen a szlovák rendőrök jogsértő módon őrizetbe vettek, szeptember 18-án azonban elindultam Budapestre. Az úton Kovács Dávid, a Jobbik akkori elnöke telefonon hívott, és kérdezte, hogy fel tudnék-e szólalni a párt által szeptember 23-ára, a Köztársaság téri MSZP-székház elé szervezett tüntetésen. „Majd megbeszéljük a Kossuth téren, gondolom te is ott leszel” – feleltem Dávidnak. „Nem, nem megyek, mert most ott bármi megtörténhet” – mondta a Jobbik elnöke.
Nos, én éppen azért tartottam a szlovák fogda után fáradtan, de mégis lelkesen a Kossuth térre szeptember 18-án, mert én is éreztem, hogy elérkezhet akár az a történelmi pillanat is, amely elhozhatja azt a bizonyos szikrát.

 

Folytatjuk….

/Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak