Belföld Betolakodók 

Toroczkai: A Fidesz behódolt az Unió bevándorláspolitikájának

A Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, egyértelművé vált, hogy a Fidesz kettős beszédet alkalmaz a migrációval kapcsolatban.

Toroczkai László, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette:

“miközben a Fidesz számára arról szól az egész 2018-as választási kampány, hogy megvédi Magyarországot a migrációtól, aközben múlt csütörtökön a párt valamennyi európai parlamenti képviselője megszavazta annak a menekültügyi, migrációs és integrációs alapnak a 2019-re vonatkozó finanszírozását, amely tulajdonképpen a bevándorlók letelepedését segíti az Európai Unió valamennyi tagállamában.”

Ez az alap az, amely Budapesten már a bevándorlók lakhatását is támogatja – közölte, hozzátéve: ez ismét egy kettős beszéd.

Az alelnököt kérdezték Vona Gábor pártelnök és Szél Bernadett, az LMP társelnöke előző esti találkozójáról. Úgy reagált: az LMP-vel koordinált indulásról különösebben nincs értelme tárgyalni, hiszen teljesen világos és egyértelmű, hogy az ellenzék vezető ereje mára a Jobbik, amelynek egyetlen egy választókerületben sem szabad visszaléptetni a jelöltjeit, ugyanis azok a legjobbak.

A vasárnapi baloldali egyeztetést firtató kérdésre pedig azt szögezte le:

“a Jobbik országos választmánya nagyon egyértelműen fogalmazott, a Jobbik egyedül készül leváltani a kormányt, illetve semmilyen koalíciós vagy szövetségkötéssel kapcsolatos tárgyalásra nem kerülhet sor sem a Fidesz és a Jobbik között, sem az MSZP vagy a DK és a Jobbik között.”

/Alfahir nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak