Belföld Betolakodók Kékfény Külföld 

Több mint tizenegyezer szír útlevelet találtak az Iszlám Állam kezében

A Bild a Szövetségi Bűnügyi Hivatal és a Belügyminisztérium forrásaira hivatkozik és azt írja a hatóságok attól tartanak, hogy ezekkel az okmányokkal terroristákat akarnak bejuttatni Németországba – hangzott el az M1 Híradóban.

2015 őszén, a menekültválság csúcsán a Bild am Sonntag egyik riportere titokban vásárolt egy hamis útlevelet 1000 euróért. Ezzel a kísérlettel nyert bizonyítást az akkor még csak szóbeszéd, hogy bárki, – akár rossz szándékkal vagy terroristaként – be tud jutni az Európai Unió területére, ha ilyen hamis útlevelet vásárol – összegezte az előzményeket Berlinből a közmédia tudósítója.

Elmondta, a politikusok akkor kikérték maguknak és előítéletesnek nevezték, ha valaki valamilyen formában is egybemosta a migrációt a terrorizmussal, elvetették azt a meglátást, mely szerint az illegális bevándorlókkal akár terroristák is érkezhetnek az országokba.

Azonban az Iszlám Állam kezében megtalált 11 000 ezer hamis, kitöltetlen útlevél egyértelművé tette, hogy viszonylag egyszerű módon tud bejutni bárki az államokba. Egyes források arról is írnak, hogy sokkal több, akár 18 000 ilyen útlevélről is szó lehet – tette hozzá

[wpdevart_like_box profile_id=”patriota.info” connections=”show” width=”700″ height=”250″ header=”small” cover_photo=”show” locale=”hu_HU”]

/hirado.hu nyomán Patrióta;   Vezető kép: BBC (illusztráció) /

Kapcsolódó tartalmak