Belföld Kékfény 

A saját sírját ásatták meg egy nógrádi fiatallal

Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

ELOLVASOM
Belföld Kékfény 

Zsarolás drog, ügyvédi visszaélés: őrizetbe vettek egy MSZP-s képviselőt

A Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki és indítványozta az előzetes letartóztatását.

ELOLVASOM
Belföld Kékfény Külföld 

26 év után megtalálhatták Farkas Helga gyilkosát

Dél-Olaszországban, Calabria tartományban rábukkantak arra a férfira, akinek tenyérlenyomata azonos azzal, amelyet 26 évvel ezelőtt találtak a bűnözők által elrabolt és azóta nyomtalanul eltűnt Farkas Helga autójának visszapillantó tükrén – állítja Palatinus Gábor nyugalmazott rendőrtiszt, az eset egykori nyomozója, aki 2002-ben a balástyai sorozatgyilkos elfogásával vált ismertté. – írja az Magyar Nemzet

ELOLVASOM
Plusz 

Ismét lecsaptak a szicíliai maffiára

Összehangolt akcióval fogták el egy szicíliai maffiacsalád 27 emberét az olasz rendőrök és csendőrök kedd reggel.

ELOLVASOM
Belföld Közélet 

Gyurcsány zsarolja Orbánt, vagy Gyurcsányt Orbán számláival?

Gyurcsány Ferenc a magyar történelem egyik legutáltabb politikus hazaárulója Orbán Viktor “titkos svájci bankszámlájáról” újabb fejleményekről jelentkezett. Egyre kuszább a történet, pláne, hogy most azt adta elő, hogy maga sem tudja ki áll az egész hátterében és azt sejteti, hogy őt is zsarolják….

ELOLVASOM
Belföld Kékfény 

Rabszolgatartó cigányokat fogott a rendőrség

Őrizetben van az a házaspár, akik Sátán egy férfit évekig bezárva tartottak és dolgoztattak, majd amikor a sértett már nem akarta tovább a ház körüli teendőket elvégezni súlyos fenyegetéssel és bántalmazással bírták rá a további munkára.

ELOLVASOM