Betolakodók Külföld 

Törökország valóban megépítette a határzárát

Első ízben közölt képriportot a török sajtó a Törökország és Szíria között 2015 óta épülő, 764 kilométer hosszú, komplex határvédelmi rendszerről, melytől a kormányzat és a hatóságok a csempészet, a terrorizmus és az illegális határátlépések visszaszorítását remélik.

ELOLVASOM
Külföld 

Rálőttek a törökországi amerikai nagykövetségre

Egy mozgó autóból rálőttek az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének épületére, a lövések egy őrbódét találtak el, de senki sem sérült meg – jelentette hétfőn a Habertürk és a CNN Türk török hírtelevízió. Hivatalos közlés szerint két büntetett előéletű gyanúsítottat időközben őrizetbe vettek.

ELOLVASOM
Külföld 

Törökország továbbra is fog kereskedni Iránnal

Az Egyesült Államok mindinkább konfrontatívnak mutatkozik Irán kereskedelmi partnereivel szemben, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi egyezményt, és szankciókat léptet életbe Irán ellen. Úgy tűnik, Törökország nem kíván együttműködni NATO-szövetségesével az Irán elleni nyomásgyakorlásban.

ELOLVASOM
Betolakodók 

Nem Szíriából indul a következő migráns hullám

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a legújabb menekülthullám nem Szíriából indult, mert aki tudott, onnan jobbára már eljött, inkább a Törökországból Görögországba érkező migránsok jelenhettek meg a Balkánon mostanában.

ELOLVASOM
Külföld 

57 ország Jeruzsálemet ismerné el Palesztina fővárosaként

Gazdasági korlátozásokat kell bevezetni azon országok ellen, amelyek az Egyesült Államokhoz hasonlóan Jeruzsálemet ismerik el Izrael fővárosának és oda helyezik át izraeli nagykövetségüket – határozták el az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) tagországai pénteken Isztambulban rendkívüli ülésük zárónyilatkozatában.

ELOLVASOM
Plusz 

A szíriai Afrín után Észak-Irakba is bevonulhat török hadsereg

Az északnyugat-szíriai Afrín kerületben folytatott török hadművelethez hasonlóan a török hadsereg az észak-iraki Szindzsár térségét is „megtisztítaná” a terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) fegyvereseitől – jelezte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn az ankarai államfői palotában, bírák és ügyészek előtt tartott beszédében.

ELOLVASOM
Plusz 

Erdogan: “estére elfoglaljuk Afrínt”

A török hadsereg már szerda estére teljesen elfoglalja az északnyugat-szíriai Afrín városát, ezt mondta török elnök. Recep Tayyip Erdogan kijelentette, a kormányerők 3444 “terroristával” végeztek a térségben és a civil lakosság egy folyosón át távozik a településről.

ELOLVASOM
Kékfény Külföld 

Letartóztattak egy kurd vezetőt Prágában

Letartóztatták a legjelentősebb szíriai kurd párt egykori vezetőjét Prágában. Törökország kérésére tartóztatták le a cseh hatóságok Salih Muslimot vasárnapra virradóra. A politikus egy konferencián vett részt a cseh fővárosban.

ELOLVASOM