Belföld Közélet 

Ott folytatta a Fidesz Pécs eladósítását, ahol az MSZP abbahagyta

A 2009. évi időközi választás óta fideszes városvezetése van Pécsnek. Az elmúlt nyolc évben – miközben az állam átvállalta a város korábbi, több tízmilliárdos adósságát, és ezzel konszolidálta a gazdasági helyzetet – a pécsi Fidesz újabb 5 milliárdos tartozást halmozott fel, amely összegben nem szerepel az önkormányzati cégek hiánya. Egyes információk szerint az adósság teljes összege a 20 milliárd forintot is elérheti, hívta fel a figyelmet Fogarasi Gábor, a Jobbik helyi önkormányzati képviselője. Share

ELOLVASOM
Plusz 

140 millióért perlik a kajakosok a minisztériumot

Száznegyven milliós jutalommal tartozik a 2013-as világjátékokon eredményes kajak-kenusoknak az Emberi Erőforrások-minisztériuma (EMMI), miközben a többi sportoló már megkapta a járandóságát. A kolumbiai Caliban rendezett viadalon – amely a nem olimpiai sportágak legnagyob versenye – a meghívottként versenyző maratoni kajak-kenusok öt arany- és két ezüstérmet szereztek. A világjátékokon eredményes sportolókat a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) terjesztette fel jutalomra még 2014-ben, ugyanis egy ­2013-as kormányrendelet alapján a világjátékok helyezettjei az olimpiai jutalmak felét kaphatják, tehát az aranyért 17,5, az ezüstért 12,5, a bronzért 10, a negyedik, ötödik, hatodik helyezésért 7,5, 5,…

ELOLVASOM