Belföld 

A Soros-zsoldosokat listázó Schmidt Mária három évig élt Soros ösztöndíjából

A Nemgogol blognak sikerült megtalálnia a világhálón a „Soros-zsoldosokat” listázó Figyelő tulajdonosának, Schmidt Máriának egy archív, mára a XX. Század Intézet honlapjáról eltüntetett, de archív változatban fellelhető változatát, melyből kiderül, hogy Schmidt Mária 1985-ben hároméves kutatói ösztöndíjat kapott az MTA és Soros György közös alapítványától „a zsidó történelem kutatására”. Share

ELOLVASOM
Belföld 

Egy listázott Soros-zsoldos: én szerveztem a fideszesek Soros-ösztöndíját is

Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Chikán Attila is felkerült a Figyelő állítólagos Soros-zsoldosokat összegyűjtő, valójában jogvédőket és egyetemi kutatókat felsoroló listájára. Chikán csütörtök este a Hír TV Egyenesen című műsorában volt vendég, ahol arról kérdezték, hogyan élte meg a listázást. Share

ELOLVASOM
Plusz 

Soros részt vett a zsidók vagyonának elkobzásában – nem érez bűntudatot

Pár hónapja elérhető az interneten, egy amerikai tévé csatorna által egy Soros Györggyel készített botrányos interjú, azonban a legkeményebb, zsidókról szóló részt nem nagyon közlik. Mi közzétesszük a vágatlan felvételeket, ahol arról beszél, hogy rész vett a zsidó vagyonok elkobzásában és nem érez emiatt semmilyen bűntudatot, mert ő legalább előrelátó volt. Share

ELOLVASOM
Belföld 

Csőcselék: a Terror Házát dobálták meg festékkel a sorosfiókák (névvel, fotóval)

Csütörtök este néhány anarchista-sorosfióka ellenállósdit játszott, és körülbelül “mert nem volt más a közelben” okokból megdobálták a Terror Házát festékkel. Jól megmutatták, hogy mit is? Hogy ők igazából egy csőcselékkét viselkedő horda, aminek fogalma sincs semmiről, csak a balhé érdekli őket. (Ezzel szemben 2006-ban az igen kevés “pusztításnak” is mindig volt célja…) Share

ELOLVASOM
Közélet Vélemény 

Gyuri bácsi csillaga leáldozott?

Sosem tartozott a kedvenceim közé ez a vén nemzetközi spekuláns. Hosszasan lehetne sorolni  „áldásos tevékenységeit”, amiért joggal kapunk a pisztolytáska után. Ennek csak töredéke az a bolsevik ámokfutás, amit az egykori tanítványai szabadítanak ránk. De Gyuri bácsi sem mindenható és mostanában igencsak rájár a rúd. A Clinton família egyik legnagyobb támogatójaként akkorát bukott, hogy öröm volt nézni… Share

ELOLVASOM
Belföld Közélet Vélemény 

Mi az a CEU és tényleg be kell tiltani?

Az utóbbi napokban nagy port kavart a magyar közéletben a CEU, azaz a Közép-európai Egyetem betiltását eredményező kormányzati törvényjavaslat. Ez ellen ezrek vonultak és vonulnak utcára és szinte minden politikai párt és közéleti szereplő világnézetétől függően megszólalt az üggyel kapcsolatban. Cikkemben nem kívánok foglalkozni az ezt eredményező Amerikai-Magyar diplomáciai feszültséggel, illetve a tüntetéseken feltűnő ex-SZDSZ vezérekkel, pusztán a lényeggel, a CEU-val.   Mi az a CEU? A CEU nem más, mint Soros György hivatalossá és akkreditálttá tett nemzetközi egyeteme, amely Budapesten működik. Ennek az intézménynek az a célja, hogy neoliberális ideológiával…

ELOLVASOM
Belföld 

Feltérképezték Soros-hálózatát

Soros György hatvannál is több, hazánkban működő alapítványa, szervezete behálózza az egész magyar közéletet. A milliárdos keze így a sajtón és a politikai elemzőintézeteken keresztül a felsőoktatáson át a pártokig elér. A szervezetek szorosan együttműködnek egymással, a kiemelt zászlóshajók között a személyi és intézményi összefonódások többszörösen áttételesek. Különféle csoportosulások tucatjait csatornázták be néhány központi szervezethez és azok vezetőihez – derül ki a Magyar Idők által készített ábrából. Share

ELOLVASOM