Belföld Kékfény 

A magyar “keresztapa” tanúvédelmi programba került

Ismét vádalkut kötött a magyarországi szervezett alvilág egyik régi alakja, Radnai László – értesült több, egymástól független forrásból az Index. Úgy tudják, hogy Radnai kérése az volt, hogy a vallomásért cserébe ő és a felesége is részt vehessen a tanúvédelmi programban. Az alku megköttetett.

ELOLVASOM
Belföld Kékfény Közélet 

Kokainos Ricsi bűnszervezetének története

A rendőrség szerint hangulatkeltő cikkek jelennek meg annak az embernek az ügyében, aki májusban a Dózsa György úton jogosítvány nélkül nagy sebességgel belehajtott luxuskocsijával egy autóba, amelynek két utasa meghalt. A férfi házi őrizetben van. S miközben a közvélemény azon vitatkozik, befolyásolhatta-e Molnár Richárd reflexeit a szervezetében már lebomlóban lévő kokain, addig szinte szó sem esik arról, hogy a Ricsi becenevű izomkolosszus a kétezres évek legnagyobb hatalommal és befolyással bíró bűnszervezetének katonai vezetője volt.

ELOLVASOM