Betolakodók Plusz 

A török félhold árnyékában: javában zajlik Európa iszlamizációja

Az Erdogan rezsim sorra hozza létre a török pártokat szerte Európában. A politikai propaganda terjesztése mellett vélhetően egyéb feladatuk is van. Mint ahogyan a németországi török imámoknak is, akik lakását a német elhárítás február végén kutatta át A Nyugat iszlamizációját hevesen ellenző amerikai székhelyű Gatestone Institute nevű agytröszt friss elemzésében összegyűjtötte azokat a nyugat-európai politikai csoportosulásokat, amelyek Erdogan török elnökhöz és iszlamista AKP pártjához kötődnek. Az elemzést Franciaországgal kezdi, ahol a becslések szerint 600 ezer török származású személy él, a mintegy 5-15 millió muszlim népcsoport részeként – bár hivatalos statisztika erről nem…

ELOLVASOM
Betolakodók Külföld 

(Videó!) A svédek az integráció és demokrácia jegyében szegregálják a gyerekeket

Ha Hollandián kívül létezik ország, amely vallássá emelte a feminizmust és a multikulturalizmust, azok a svédek. Szerencsére végre van képi bizonyíték is arról, milyen csodálatosan alakul a jövő Svédországa. Egy svéd tévé ugyanis lefilmezte, amint Stockholm egyik elővárosában egy állami finanszírozású muszlim iskolában a gyerekek reggel felszállnak az iskolabuszra.

ELOLVASOM
Betolakodók Külföld 

London: százával bezárt templomok, gombamód szaporodó mecsetek

Az amerikai Gatestone Institute frissen megjelent tanulmányában tragikus kép sejlik fel a brit főváros keresztény jövőjét illetően. A mérleg 2001 óta több, mint 500 bezárt templom, melyeknek nem elhanyagolgató része immáron mecsetként funkcionál. A tendenciák alapján ez a folyamat az elkövetkező években nemhogy stagnálna, valószínűleg gyorsulni fog.

ELOLVASOM