Külföld 

Kína pontozza a saját állampolgárait a virtuális, a vallási és egyéb viselkedések alapján

Kijár a rendőr ellenőrözni az ujgurokat, hogy hányszor imádkoznak egy nap, mit olvasnak, és ha túl radikálisnak találnak valakit, akkor táborokba viszik. A templomba csak úgy lehet bemenni, ha előtte ujjlenyomatot ad az ember és belenéz egy kamerába. A közösségi médiában való megnyilvánulások alapján is osztályozzák az állampolgáraikat. A rossz pontot szerzők nemcsak kedvezményektől esnek el, hanem például nem utazhatnak…

ELOLVASOM
Plusz 

A mesterséges intelligencia végignéz 20 percnyi videót másról, majd megcsinálja önről ugyanazt

Kutatóknak mesterséges intelligencia segítségével sikerült elérniük, hogy egy komplett mozdulatsort lemásoljon a rendszer, majd egy videót hozzon létre főszerepben egy olyan személlyel, aki valójában sosem végezte el az adott mozgást. A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével képesek voltak lemásolni egy ember tánclépéseit, majd “rámásolni” azt a célszemély testére. Első lépésként a táncos mozdulatait egy pálcikafigurának adta át a rendszer – ehhez nagyjából 20 percnyi, nagyjából 120 fps sebességgel rögzített videóra van szükség. A neurális hálózat ezután készíti el a végső videót. A rendszer még nem tökéletes. A mesterséges…

ELOLVASOM