Belföld Kékfény Külföld 

Idősotthonokat fosztogató bűnözőket fogtak el

A komáromi Duna-hídnál tartóztatták fel a rendőrök hétfőn este azt a három szlovák állampolgárt, aki a gyanú szerint Pannonhalmán betört egy nyugdíjasházba, illetve korábban Békéscsabán és Kondoroson is elkövetett hasonló bűncselekményeket – közölte honlapján a rendőrség. A gyanúsítottaknál csaknem kétmillió forintnyi készpénzt találtak. A 42 éves M. Josefet, a 38 éves K. Alexandert és a 28 éves B. Luciát bűnügyi őrizetbe vették. Share

ELOLVASOM
Kékfény 

Katona Andrea: A felmentésem üzenet, a megtámadottak bizony védekezhetnek

Csaknem öt évig tartó kálvária ért véget a napokban a Kúrián. Egy olyan ügyben született megmásíthatatlan döntés, amelynek elsőrendű vádlottja nem az volt, aki bűncselekményt követett el, hanem az, akinek a sérelmére elkövették. Share

ELOLVASOM
Betolakodók Kékfény Külföld 

Évek óta titkolják az erőszakot a német “menekült”szállásokon

Komoly problémát jelentenek a német “menekült”szállásokon történő erőszakos bűncselekmények – derült ki a Bild által megszerzett belügyminisztériumi riportból. A német lap szerint a német hatóságok szándékosan eltitkolták a gyilkosságokról, nemi erőszakról és más támadásról szóló jelentéseket. Share

ELOLVASOM