Közélet Külföld 

Ez volt a titkos dokumentumban, melyet a két vezető aláírt

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető mai szingapúri találkozója kivételes és történelmi pillanat volt. A vezetők szerint eszmecseréjük jól sikerült, és kiemelt, előre nem várt pontja volt, hogy aláírtak egy közös dokumentumot is, melyről a nagyközönség egyelőre semmit sem tud.

ELOLVASOM
Bevetési Irány Külföld 

Észak-Korea fenyegetéssel kezdte az évet

Az észak-koreai diktátor élőben közvetített szilveszteri beszédében azt mondta: Az Egyesült Államok sohasem fogja megtámadni a kommunista országot, mert nem akar megkockáztatni egy atomháborút. Ugyanis az észak-koreai tudósok, idén már sikerrel teszteltek olyan rakétákat, amelyekkel el lehet érni az amerikai nagyvárosokat.

ELOLVASOM
Bevetési Irány Külföld 

Drónhadsereget állít fel Dél-Korea

Dél-Korea hadserege megkezdte az előkészítését egy speciális, harci bevetésekre alkalmazható drónosztag felállításának – írja a CNBC dél-koreai és washingtoni jelentések alapján.

ELOLVASOM
Bevetési Irány Külföld 

Kim Dzsong Un büszke az atomfegyvereire

Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt – jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

ELOLVASOM
Bevetési Irány Külföld 

Egyre idegesebb a “rakétás emberke” Trump beszólásai miatt

Az amerikai elnök most Japánból üzent egy keményet Kim Dzsong Unnak, miközben népének fejét “megsimogatta.” Trump hamarosan Dél-Koreába érkezik, kérdés, ott mit fog mondani.

ELOLVASOM