Külföld 

A Hezbollah már most hadban áll az USÁ-val

Az Egyesült Államoknak a Hezbollah libanoni síita, kereszténybarát, hazafias szervezet ellen hozott szankciói nem ártanak a mozgalomnak, “a harc részét képezik” – jelentette ki televízióban sugárzott beszédében Haszan Naszrallah, a szervezet karizmatikus és éleslátású vezetője pénteken.

ELOLVASOM
Betolakodók Külföld 

Négy év alatt ötszörösére nőtt a potenciális terroristák száma Németországban

Újabb terrorellenes intézkedésekre készül a német kormány, a tervek szerint szélesítik a hatóságok jogkörét, hogy lépést tarthassanak a digitális átalakulással. Thomas de Maiziere szerint drámaian megnőtt a potenciális terroristák száma, sokan köztük menekültként érkeztek.

ELOLVASOM
Betolakodók Külföld 

(Videó!) A svédek az integráció és demokrácia jegyében szegregálják a gyerekeket

Ha Hollandián kívül létezik ország, amely vallássá emelte a feminizmust és a multikulturalizmust, azok a svédek. Szerencsére végre van képi bizonyíték is arról, milyen csodálatosan alakul a jövő Svédországa. Egy svéd tévé ugyanis lefilmezte, amint Stockholm egyik elővárosában egy állami finanszírozású muszlim iskolában a gyerekek reggel felszállnak az iskolabuszra.

ELOLVASOM
Belföld Betolakodók Vélemény 

Toroczkai: Békét, párbeszédet, és nem háborút szeretnék a világban, ha betörnek hozzánk, arra azonban reagálnunk kell

Tiszteli az iszlámot, de a térhódítást, a földünk elfoglalását nem tűri. Így lehetne összefoglalni. Érdemes elolvasni!

ELOLVASOM
Belföld Vélemény 

Egy harcos gondolatai a bevándorlásról és az iszlámról

Barcsa-Turner Gábor rendszeresen ír a nemzeti oldalt érintő témákban. Állandó rovata, az Egy harcos gondolatai a Szent Korona Rádió futnak immáron (korábban a Magyar Jelenben). Jelenlegi témája a muszlimellenesség a bevándorló kérdés kapcsán. Hosszabb lélegzetvételű cikk, azonban változtatás nélkül közöljük.

ELOLVASOM
Betolakodók Külföld 

Terrorgyanús férfi dolgozott a német titkosszolgálatnál

Szélsőséges kapcsolatai miatt őrizetbe vették a német titkosszolgálat egyik alkalmazottját. Az 51 éves német állampolgárságú férfi április óta az ügynökség szélsőségesekkel foglalkozó részlegén dolgozott. Azzal gyanúsítják, hogy az interneten álnéven, különböző chat szobákban államtitkokat osztott meg.

ELOLVASOM
Belföld Közélet 

Érpatakról közleményben bírálták az ásotthalmi rendeletet

Toroczkai László ásotthalmi polgármester rendeletben akadályozza meg az iszlám vallás nyilvános gyakorlását és a mecsetépítést (és a homoszexuális propagandát) a településen, ezzel az erőszakos betelepítésnek akart elébe menni (illetve a nyugati deviáció térnyerésének) – és mint írja, példát mutatni a többi önkormányzatnak. A rendeletet Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester közleményében nevezte súlyos tévedésnek és tart tőle, hogy a Jobbik újdonsült  alelnöke a politikai marketing áldozatává vált. 

ELOLVASOM