Belföld 

Hazafiak nyomására, városi megvalósítással építették újjá az ereklyés országzászlót Fehérvárott

Székesfehérvár Önkormányzata 2017. június 16-i Közgyűlésén döntött az Országzászló tér felújításáról – ez a nyomásgyakorló, hazafias szervezetek fő eredménye, hiszen a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom különféle módszerekkel minden adódott alkalommal kifejezte igényét a tér eredeti állapotának helyreállítására. A tavaly, év végén kezdődött munkálatok májusra befejeződtek, így hétfőn, a Nemzeti Összetartozás Napján ünnepélyesen átadták a felújított Országzászló teret és felavatták, illetőleg megáldották az Országzászló emlékművet, ahol sok hazafias szervezetek és lelkes polgárok együtt emlékezhettek a trianoni szerződés tragédiájának 98. évfordulójára.

ELOLVASOM
Határtalan 

Szijjártó bekérette a román nagykövetet – még Gyurcsánynak is sok volt

Szijjártó Péter péntek délelőtt tartott a román miniszterelnök magyarellenes kijelentéseinek ügyében sajtótájékoztatót. A külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Tudose magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét – tudósított az MTI.

ELOLVASOM
Határtalan Kékfény 

Az erdélyi HVIM közleménye a székelyek fellógatását szorgalmazó román miniszterelnökkel kapcsolatban

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője nyilatkozatot tett közzé, mert Mihai Tudose román miniszterelnök azt a kijelentést tette, hogy “Ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet.”

ELOLVASOM
Belföld Betolakodók Kékfény Közélet 

Incze vs Dopeman – Ahol a nagy politika elkezdődik ott az elvek véget érnek

Jó dolog, hogy 12 éves kortól lehet nemváltó műtétre jelentkezni?  Veszélyes-e nemzetbiztonsági szempontból a Hatvannégy Vármegye? Hová vezet Európa etnikai átalakulása? Incze Béla, a HVIM alelnöke és Dopeman állnak ezen a héten a K.O. ringjében.

ELOLVASOM