Kékfény 

Szektások lehettek a gyermeküket megölő “szülők”

Egy szektához tartozhattak azok a hajdúszoboszlói szülők, akik szeptemberben megölték a saját fiukat, majd magukkal is végeztek, mert azt hitték, hogy jön a világ vége.

ELOLVASOM
Belföld Kékfény 

Begyógyszerezve verte halálra hét hónapos kislányát az “anya”

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített emberölés miatt az ellen az “anya” ellen, aki még tavaly októberben verte meg úgy hét hónapos csecsemőjét Fertőendréden, hogy az azonnal életét vesztette.

ELOLVASOM
Belföld Kékfény 

Megmérgezett gyerek, öngyilkos szülők

A hajdúszoboszlói szülők öngyilkosságot követettek el, gyermekük pedig bűncselekmény áldozata lett a rendőrség közlése szerint. A háromtagú családot hétfő este találták meg holtan. A távirati iroda szerint az apa az erdőben mérget itatott a fiával, majd magával is végzett, míg felesége otthonukban felvágta az ereit. Az MTI arról is írt: a férjet korábban elbocsátották munkahelyéről.

ELOLVASOM
Betolakodók Kékfény Külföld 

Egy 8 éves kislány a manchesteri merénylet második megnevezett áldozata

Egy 8 éves kislány a manchesteri merénylet második megnevezett áldozata, a lány halálhírét megerősítették. Saffie Rose Roussos a kórházban halt bele a robbantás okozta sérüléseibe.

ELOLVASOM
Betolakodók Bevetési Irány Külföld 

(Videó!) Szarin gázzal gyilkolnak Szíriában

Szíriában akár száznál is több halottja lehet a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásnak. Az akciót Idlíb tartományban, a felkelők kezén lévő Han Sejkún településen követték el. A helyszínen készült, megrázó felvételek szanaszét heverő holttesteket és sérülteket mutatnak. Az áldozatok és a sérültek között sok a gyerek.

ELOLVASOM