Kékfény Külföld 

RPG-vel lőtt a parlamentre a koszovói képviselő, most elítélték

Kettő és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélt pénteken egy koszovói bíróság négy embert, köztük egy parlamenti képviselőt, akik a vád szerint tavaly augusztusban részt vettek egy rakétahajtású gránáttal (RPG) elkövetett támadásban a pristinai parlament épülete ellen – írja az MTI.

 

A négy férfi a vád szerint tavaly augusztusban dobta a gránátot a pristinai parlament épületére annak érdekében, hogy megpróbálja elejét venni egy Montenegróval kötendő határegyezmény elfogadásának. A támadásban senki sem sérült meg.

Frasher Krasniqit, a legnagyobb ellenzéki pártnak számító, nacionalista Vetevendosje (Önrendelkezés) tagját a bíróság bűnösnek találta, és nyolc év börtönbüntetésre ítélte. Adea Batushára, a Vetevendosje vezetőjének unokahúgára két év börtönbüntetést róttak ki. A koszovói rendőrség tavaly augusztus végén fogta el az Önrendelkezés több aktivistáját annak gyanújával, hogy gránátot dobtak a parlament épületére. Az egyik aktivistát, Astrit Deharit tavaly november elején azonban holtan találták a cellájában, halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak. Dehari temetésén Visar Ymeri, a Vetevendosje pártelnöke kijelentette, hogy a “koszovói vezetés közvetlenül felelős Astrit (Dehari) haláláért”.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám ezt Belgrád a mai napig nem hajlandó elismerni. Jóllehet a világ több mint száz országa tartja független államnak Koszovót, Szerbia mellett Kína és Oroszország, valamint öt, számottevő kisebbséggel rendelkező európai uniós állam – Szlovákia, Spanyolország, Románia, Görögország és Ciprus – sem ismeri el önálló államnak. Ez pedig megnehezíti az ország euroatlanti integrációját.

 

/ Index nyomán Patrióta;   Vezető kép (illusztráció): teinteresa /

 

Kapcsolódó tartalmak