Belföld Kékfény 

Rendőrséghez fordult az ostoba betörő, mert kirabolta a bűntársa

Ritkán van olyan szerencséje a rendőrségnek, hogy egy betörő házhoz menjen a gyanúsításért, de most ez történt: egy 38 éves jánoshalmai férfi bejelentést tett a kiskunhalasi kapitányságon arról, hogy 28 éves ismerőse kirabolta.

 

Az már a nyomozás során derült ki, hogy mi áll a rablás hátterében, a sértettből pedig percek alatt gyanúsított lett. A rendőrség szerint a két férfi együtt tört be egy jánoshalmai ingatlanba, ahonnan a későbbi bejelentő társa tudta nélkül 700 ezer forintot és egy mobilt vitt el.

A cinkosát is kijátszó betörő szinte rögtön vásárolt magának egy autót a lopott pénzből, amiből ismerőse is rájött az árulásra. A 28 éves bűntárs március 21-én kora délután kérdőre a maga módján kérdőre is vonta a saját zsebre dolgozó tolvajt: késsel hadonászva követelte tőle a pénzt, és leszúrással fenyegette haragosát.

Ezután lefejelte a megfélemlített férfit, kiszúrta frissen vásárolt autójának egyik kerekét, majd a slusszkulcsot megszerezve távozott a kocsival. Nem sokáig örülhetett az elégtételnek, a kirabolt bűntárs ugyanis szinte rögtön feldobta őt (és ezzel saját magát is) a rendőrségen – a 28 éves támadót pedig pár órán belül elfogták.

Az ügy idősebb szereplőjét most lopással, a bosszúszomjas ismerőst rablással gyanúsítják – várhatóan mindketten előzetes letartóztatásba kerülnek.

 

 

/ mno.hu nyomán Patrióta /

Kapcsolódó tartalmak