Belföld Kékfény 

Rejtett erőforrások mulatoztak, majd verekedtek a buszon

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt egy hónapra elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája egy 17 éves fiú letartóztatását, miután M.P. december hatodikán este, bántalmazott egy buszsofőrt. A korábban javítóintézetbe küldött 17 éves rokonaival egy Nyíregyházára tartó buszon utazott. Italoztak, mulatoztak, ezért a buszsofőr rájuk szólt; írja közleményében a Nyíregyházi Törvényszék.

A végállomáson a 17 éves “fiú” agresszívan a buszsofőr felé indult, aki ezt észlelve kiszállt a vezető ülésből és pulóverénél fogva letolta őt a buszról az első ajtón keresztül. Ekkor M.P. ökölbe szorított kézzel egyszer a férfi felé ütött, akinek sikerült az ütés elől elhajolni, és védekezésként visszaütött. Ezután M.P. megragadta a férfi pulóverét, a földre rántotta, nagy erővel orrnyergen, illetve homlokon rúgta. Amikor a gyanúsított ismét a rúgni akart, a sértettnek sikerült a lábánál fogva lerántani maga mellé a földre, ezzel megelőzve, hogy súlyosabb sérüléseket szerezzen. Ekkor a helyszínen lévők felszólították a fiút, hogy álljon le, majd értesítették a rendőrséget. A buszsofőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám a járásbíróság szerint ez csak a véletlenen múlt.

A fiú nem először kerül szembe a törvénnyel: a Nyíregyházi Járásbíróság 2018-ban csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el vele szemben és jelenleg is több eljárás van folyamatban ellene különböző bűncselekmények miatt. A buszsofőr elleni támadáskor az elkövető ideiglenes eltávozáson volt a javítóintézetből.

Sem a rendőrség, sem más hírportál nem számolt be róla, hogy az elkövető mely etnikai csoporthoz tartozik. Ugyanakkor a jelzők igazán beszédesek: ittas állapotban, mulatozva, családjával és rokonaival együtt. 17 évesen javítóintézetet megjárt agresszív “fiatal”.  Ezekből azonnal rájöhetünk, hogy cigányokról van szó. Vajon meddig fog még eltartani, mire a kormány előáll egy épkézláb tervvel a cigánykérdés megoldására, és nem lesz-e már késő, mire ez bekövetkezik?

/Index nyomán Patrióta.info/

Kapcsolódó tartalmak