Külföld 

Politikailag korrekt: feketére photoshopoltak több diákot is

Csak fehérek járnak a tanintézménybe, de hát a sokszínűség alapkövetelmény mára, ezért feketére mázoltak több diákot is. A liberálisok szerint rasszizmus, hogy a feketéket így pótolják, ahelyett, hogy valóban lennének néger diákok. Szerintünk meg az a megdöbbentő, hogy mára muszáj feketéket mutogatni a filmekben, iskolákban és mindenhol. Természetesen bocsánatot kért az iskola, no nem azért, mert fehéreket csúfítottak el…

Kénytelen volt bocsánatot kérni egy francia művészeti akadémia, mert a diákjaik egy részének befeketítették az arcát a promófotókon, hogy nemzetközibbnek tűnjön az intézmény. Azt gondolták, így vonzóbbak lesznek az amerikaiaknak – de a hír sajnos nem az, hogy az emberek a négereken háborodnának fel.

A feketére maszkírozott fehér figurája, a „blackface” ismerős lehet a filmtörténetből is, csak akkor tényleg befestették a fehér színészeket feketére, mint Rémusz bácsit a magyar verzióban. Ehhez képest a lyoni művészeti akadémia most éppen a kötelezővé tett sokszínűségét akarta kifejezni, csak mivel a magánintézménybe igazából csak fehérek járnak, gondolták, ők is jók lesznek.

Az Emile Cohl Akadémia most a diákok múzeumlátogatásáról készült fotókkal akarta marketingelni magát az Egyesült Államokban, mivel a közeljövőben amerikai fakultást nyitnak. Az eredeti képen még mindenki fehér volt, az amerikai közegnek szóló marketinganyagban azonban három diák arcát digitálisan elsötétítették, plusz odavarázsoltak még két színesebőrű hallgatót a biztonság kedvéért – írja a Guardian.

/Index nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak