Belföld Közélet 

Összeborulhat az mszp a dk-val, ötlet is van, ki legyen a miniszterelnök-jelölt

A baloldali kötődésű B1 Blog cikke szerint szinte biztosra vehető, hogy közös listát állít az összeomlás szélén álló MSZP Gyurcsány Ferenc pártjával.

A blog értesülései szerint a közös listához más ellenzéki pártok nem csatlakoznak, bár az Együtt-P hajlik a koordinált jelöltállításra. Igaz, a ketten is csak egy törpepárt támogatottságával rendelkező szövetség öt nyerhető körzetet kért, az MSZP viszont ezt sokallja.

A cikk szerint a közös miniszterelnök-jelölt Balázs Péter, a Bajnai-kormány volt külügyminisztere lehet, aki a Kádár-rendszerben külkereskedő, a rendszerváltás után pedig diplomata volt. Vele az a Tarjányi Péter tárgyalt, akit állítólag Tóbiás József kért fel korábban, hogy keressen miniszterelnök-jelöltet a pártnak.

A B1 úgy tudja, az MSZP vezetői személyesen még nem vették fel vele a kapcsolatot, de feltételesen már rábólintottak, most Gyurcsányék válaszára várnak. Ha ez sem jön össze, akkor elképzelhető, hogy Bárándy Péterrel, a Medgyessy-kormány igazságügyminiszterével vágnak neki a választásnak.

/ alfahír nyomán patrióa /

Kapcsolódó tartalmak