Betolakodók Kékfény Külföld 

Nőtt a migránsokhoz köthető bűncselekmények száma Németországban

Egy szerdán bemutatott kutatás eredménye szerint 10 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma 2015-ben és 2016-ban Németországban, és a növekedés több mint 90 százaléka a fiatal “menekült” férfiakhoz köthető.

A migráció kiemelt témája lesz a most zajló koalíciós tárgyalások újabb körének, a 2015 második felében érkező több mint egymillió migráns ugyanis mindkét párt támogatásának ártott.

A német kormány által támogatott kutatás szerint a 14 és 30 közötti férfi migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma nőtt meg.

A kutatásban résztvevő kriminológus, Christian Pfeiffer szerint komoly különbséget lehetett megfigyelni az egyes menekültcsoportok között, aszerint hogy honnan jöttek és hogy mekkora esélyük van arra, hogy Németországban maradhatnak. A kutatás szerint a háború elől menekülők, akiknek relatíve jó esélye van a jogi státusz megszerzésére, kerülik a bajt. (Persze a kutatás arra nem tér ki, hogy bárki azt mondhatja, hogy ő a háború elől menekül.)

Alsó-Szászország tartományában például a migránsokhoz köthető erőszakos bűncselekmények 17 százalékát követték el észak-afrikai országokból érkező menedékkérők, miközben ők kevesebb mint egy százalékát teszik ki az államban regisztrált migránsoknak.

A kutatás kitért arra is, hogy a családegyesítés lehetősége is segíthet csökkenteni a bűncselekmények számát, ugyanakkor ez egy nagyon érzékeny témának számít a koalíciós tárgyalások miatt. Jelenleg a fiatal férfi menekültek nagy része bármiféle női szereplő, azaz anyák, nővérek, illetve partnerek nélkül tartózkodik Németországban, pedig ez a kutatás szerint egy komoly erőszakvisszafogó tényező.  (Kibújt a szög a zsákból. A kutatás lényege, hogy letolják az emberek torkán, hogy családegyesítés címén még több migránst lehessen Németországba importálni, mert az majd visszafogja a bűnöző migránsokat.)

 

/ 444.hu nyomán Patrióta /

 

Kapcsolódó tartalmak