Belföld Határtalan 

Mi vagyunk Európa utolsó ellenállói!

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a szokásos Trianon-ellenes felvonulását. A rendezvény az Ötvenhatosok terén kezdődött, ahonnan – szintén a hagyományokhoz híven – a több ezer fős tömeg  először a szerb, majd a román, végül a szlovák nagykövetség elé vonult. 

 

A rendezvényen felszólalt Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Buka Bolgárka, a HVIM délvidéki tagja, Zagyva György Gyula, HVIM társvezető, Dobay Gergely, HVIM felvidéki társvezetője és Incze Béla, a szervezet alelnöke.

 

Mi nem sírunk, kérünk, hanem követelünk

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere szerint Trianon tragédiájából életet és erőt kell meríteni. Azért gyűltek össze, hogy követeljenek, mint mondta:

mi a harcot és küzdelmet választottuk, ezzel a harccal pedig nemcsak visszafoglalunk, hanem építünk is.

 

A nemzet él, senki nem győzte le

– mondta, aki kiemelte felszólalásában, hogy az elmúlt 16 év munkájának meg van az eredménye: a nyíltan magyarellenes pártok eltűnőben, vagy meg is szűntek, miközben lényegében konszenzus van Trianon kapcsán, június 4-e megkerülhetetlen dátum lett hazánk életében.

Minden épeszű ember megvédi az otthonát – tért ki a bevándorlásra Toroczkai – aki szerint a trianoni gúnyhatárra felépített kerítés (amit először maga a polgármester kezdeményezett, de akkor a Fidesz még nem látott benne politikai fantáziát és mereven elutasított) a határon túli települések lakosságát is védi, hiszen ezáltal végre  eltűntek a környékről is a bevándorlók.

Emlékeztetett a magyar történelem tanulságára:

ha egy nép kivonul egy területről, akkor mások érkeznek a  helyére

– mondta a színmagyar Délvidék magyar ajkú lakosságának kiirtására, és a betelepülő szerb népességre.

Sziva Balázsék is zenéltek egyet a tömegnek

 

Mi vagyunk Európa utolsó ellenállói

– mondta a kerítés kapcsán. Feltette a kérdést: Meg kell-e védenünk az agyhalott nyugat-európaiakat?

Nincs más lehetőségünk, ha meg akarjuk védeni magunkat, akkor meg kell védenünk a határt.

Toroczkai sorsszerűnek nevezte az ország helyzetét, hiszen Európát ismét mi védjük.

Oda jutottunk, hogy már az osztrák hadsereg építi Ásotthalom területén a határ mentén az utakat.

– mondta a korábban legelutasítóbb Ausztria kapcsán a Jobbik alelnöke.

 

Incze Béla átvéve a szót kiemelte:

Trianon nem a múlt, nem 1920, hanem a jelen

– mondta annak kapcsán, hogy a minap az N1TV-ben Dopamen vele vitázva azt mondta, Trianon már elmúlt, a jövőre kéne koncentrálni.

Mondja majd azt egy elszakított területen élő nemzettestvérünknek. Trianon a jelenünk, nem a múltunk

– mondta.

 

Kinek mi a dolga?

A tömeg elsőként a szerb nagykövetség elé vonult, ahol Buka Boglárka, a HVIM délvidéki tagja beszédében inkább az egyes emberek feladatát emelte ki: Tettekkel űztük ki a törököt – hozott történelmi példát Buka, aki szerint mindenkinek magának kell rájönnie, hogy mi a dolga, feladata. Istentől kérjünk segítséget, hogy mindenki találja meg a megfelelő célt és eszközt hazánk felvirágoztatására.

Olyan ország nem lehet jogállam, ahol magyar életeket tesznek tönkre

Zagyva György Gyula, a HVIM társszervezője a román nagykövetség előtt az Erdélyt jelenleg birtokló, az Európai Unió szerint példás kisebbségi politikával rendelkező országot hosszan bírálva kiemelte: miközben a magyar kormány a határon túli magyarok kapcsán egy törvénnyel, a kettős állampolgársággal a “problémát letudta”, a magyar a magyar lakosság másodrendű állampolgárnak számít.

Kiemelte Szőcs Zoltán és Beke István, az erdélyi HVIM két tagjának elképesztő meghurcoltatását (mint ismert, a két hazafit első fokon – tehát még nem jogerősen – felmentették a képtelen vádak alól) is, hozzátéve: a magyar kormány és a jogvédők hallgattak, nem is tettek semmit (Zagyva szintén ki van tiltva a megszállt Erdélyből).

Zagyva György Gyula ezután felolvasta Tóth Bálint, az erdélyi HVIM szóvivőjének levelét, aki szintén a román állam által elkövetett visszaélésekre hívta fel a figyelmet:

Olyan ország nem lehet jogállam, ahol magyar életeket tesznek tönkre, ahol minden hatalmi szerv, a titkosszolgálatok, a csendőrség, és a kormány azon dolgozik hogy az őshonos magyar lakosságot beolvasszák. A román pártok egyvalamiben egységesek: a magyargyűlöletben.

– írta.

Gyertek ki a kocsmából, gyertek le a lelátóról

Incze Béla átvéve a szót bejelentette: Szőcs Zoltán és Beke István a HVIM legmagasabb kitüntetésében részesül: a Magyar Ellenállás Díjában.

 

A hűtő tele, a tányéros tévé a szobában, itt-ott még magyar felirat is van, de hogyan is érvelhetne a szív a gyomornak?

– utalt Dobay Gergely, a felvidéki HVIM szervezője a szlovák nagykövetség előtt a Felvidéken tapasztalható közgondolkodásra.

Emlékeztetett viszont arra, hogy bár a hűtő valóban tele, ám abban silány és drága nyugati áru van, a tévében előbb fog szólni 10 kínai adó, mint egy magyar, mivel az utóbbiért felárat kell fizetnie a magyar lakosságnak. Miközben a szlovák kormány inkább a hegyeket fúrja át a kelet-nyugati autópálya miatt, hogy még véletlenül se a déli, magyar lakta országrészt fejlessze.

 

Még mindig háborús bűnösök vagyunk

– mondta az érvényben lévő Benes-dekrétumok kapcsán, és sokszor a saját – magyar – politikusokkal kell harcolni azért, hogy itt-ott legyen egy-két magyar felirat.

 

Attól még nem leszel harcos, ha minden ruhádon az van

– mondta Dobay, aki szerint ki kell jönni a kocsmából, a lelátóról, fel kell állni a fotelből és testileg, lelkileg képezni kell magunkat.

 

[wpdevart_like_box profile_id=”patriota.info” connections=”show” width=”700″ height=”250″ header=”small” cover_photo=”show” locale=”hu_HU”]

 

/alfahír nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak