Bevetési Irány Határtalan Külföld 

Még több F-16-ost akar a román védelmi miniszter

Az a célom, hogy még idén döntés szülessen újabb 20 darab F-16 beszerzéséről – mondta a román parlamentben Beniamin Les védelmi miniszter.

Oláhország keresi a módját vadász-flottája növelésére, miután a kormány döntése és a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jöváhagyásan alapján a 2017-es évben már a GDP 2%-ára emelik a katonai kiadásokat a NATO ajánlásoknak megfelelően. Ez arányait tekintve is több mint kétszerese annak, mint amit például Magyarország költ ezen a területen.

-Az a célom, hogy még idén döntés szülessen újabb 20 F-16 beszerzéséről. Már kilenc darabot leszállítottak, év végéig még három érkezik, de tovább kell erősítenünk a „légierő képességüket” (Hende nyelvújítási törekvései ragadósak lettek? – Vanek úr). Ennek fényében szereznének be újabb 20 gépet az Egyesült Államoktól, minden további részletet majd a kellő időben közölnek, mondta Beniamin Les.

Légi utántöltés – Az első gépek máris gyakorolják azt, amire itthon tíz évet kellett várni.

Az első kontingens túlnyomó részt Portugália kisorolt gépeiből került ki, ezeket újították fel és látták el korszerű fedélzeti berendezésekkel. Mindent összevetve körülbelül egy szinten állnak a magyar Gripenekkel, így jelentős előrelépés lesz a MiG-21-hez képest.

Ha pedig szóba került ez a vén típus, meg kell említeni, hogy belsős szivárogtatás szerint 2020-ig van alkatrésze Romániának múzeum-érett MiG-21-esei reptetésére. Ekkora területre pedig igencsak soványka volna az a tucatnyi Fighting Falcon. Ahogy egyébként hasonlóan sovány az összes Közép-európai és balkáni légierő, így hazánké is.
Ezen kívül haditengerészet számára is beszereznének négy korvettet, melyekhez „hamarosan” kiírják a pályázatot, ez körülbelül másfél milliárd Eurós összeg lehet majd.

Janes nyomán Vanek úr

[hidefbpopup]

 

Kapcsolódó tartalmak