Határtalan 

Magyar politikai foglyok Romániában – az erdélyi magyar ellenállás ébredezik

Az Európai Parlament ma délelőtti strasbourgi plenáris ülésén Tőkés László néppárti képviselő napirend előtti felszólásban készült felhívni az európai törvényhozás, az unióbeli közösségek és a nemzetközi nyilvánosság figyelmét arra a döbbenetes, égbekiáltó tényre, hogy egy képtelen és alaptalan terrorvád nyomán Romániában súlyos börtönbüntetésre ítéltek magyar fiatalokat. Az EMNT és az RMDSZ is kiállt a vármegyés székelyekért, az érintett családok is megszólaltak. Kézdivásárhelyen szombaton, Budapesten július 11-én tüntetnek. Kilátásban van egy összerdélyi tüntetés is.

Noha korábban gyakorlatilag felmentették Beke István Attilátés Szőcs Zoltánt az ellenük felhozott, koncepciózus vádak alól, most mégis fejenként öt évnyi börtönbüntetésre ítélte őket a román legfelsőbb bíróság, aminek letöltését már meg is kellett kezdeniük.

A bukaresti döntés hatalmas felháborodást keltett az erdélyi magyar nemzeti közösség soraiban, amelynek tagjai szinte egyöntetűen úgy érzékelik, hogy a nemzetállami hatóságok mostani lépése nem más, mint nyers és brutális erődemonstráció, s mint ilyen a teljes erdélyi magyar közösség ellen irányul.

Az EMNT, az RMDSZ és az MPP is kiáll az igazságért

Más civil-politikai és politikai szervezetekkel közösen tüntetést kezdeményez Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Ugyanakkor Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felháborítónak tartja, hogy “az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.”

Mai sajtóközleményében az EMNT nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök azt írja: felháborítónak tartják, hogy „miután korábban gyakorlatilag felmentették Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt az ellenük felhozott, koncepciózus vádak alól, most mégis fejenként 5 évnyi börtönbüntetésre ítélték őket”.

A dokumentumban meggyőződésüknek adnak hangot annak kapcsán, hogy „a centenárium évében a hatóságok mostani döntése nem más, mint nyers és brutális erődemonstráció, s mint ilyen, a teljes erdélyi magyar közösség ellen irányul”.

„A román államhatalom immár sorozatos provokációi jól mutatják: nem Beke és Szőcs az, akik a békés román—magyar együttélést veszélyeztetik, hanem épp az a román állam, mely 100 év alatt sem volt képes felnőni az európai államok színvonalához, s nevetséges, koncepciózus eljárásokkal riogatja saját állampolgárait. Ennek fényében egyértelmű: nem Beke István és Szőcs Zoltán tartja félelemben a lakosságot, hanem épp a román államhatalom az, melynek így – előbbiekkel ellentétben – komoly felelőssége van a terror hangulatának megteremtésében” – olvasható a közleményben.

A Sándor Krisztina ügyvezető elnök által aláírt közlemény leszögezi: „Nem hagyhatjuk, hogy a román állam, melynek törvénytisztelő és adófizető állampolgárai vagyunk, megfélemlítsen bennünket, s miközben bűnözők tucatjai hoznak törvényeket a román parlamentben – saját maguk mentésére –, addig koholt vádak alapján, ellenünk uszítsanak. Egyértelművé kell tennünk, hogy az igazáért kiálló, kitartó és elszánt közösség vagyunk, mely képes erőt felmutatni!”

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke rövid Facebook-bejegyzésben reagált az ítéletre. “Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal. Felháborító, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást” – írja a politikus.

Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Facebook-bejegyzéésben kifejti: Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság terrorista cselekedetekké, hogy a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét elutasították.

“Az ügyészség ugyanakkor egyetlen új bizonyítékkal sem támasztotta alá vádját, amely alól alapfokon őket felmentették. Méltánytalan és igazságtalan, hogy a törvények rosszhiszemű értelmezésével, a védekezéshez való jog brutális megcsonkításával, az igazságszolgáltatást felhasználva ma is megbélyegezhetnek egy egész közösséget!”, írja.

Az MPP közleményben foglalt állást. A Biró Zsolt vezette párt szerint megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert úgy, hogy a bíróság a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét figyelmen kívül hagyva, az ügy besorolását terrorista cselekedetekké változtatta. Az MPP szerint ez már nem csak egyének, hanem az egész romániai magyar nemzeti közösség ellen irányuló támadás, amit nem lehet tétlenül nézni. Az MPP szerint minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és a közös fellépésre. Közölték, hogy az MPP Kovászna megyei elnökének, Kulcsár Terza-József parlamenti képviselőnek a kezdeményezésére a politikai és civil szervezetek megállapodtak: folytatják a tárgyalásokat a közös cselekvési lehetőségekről.

Az érintett családok felhívása

Felhívjuk minden erdélyi magyar, székely és jóérzésű román figyelmét, hogy 2018. július 7-én 18:00 órától egy tüntető megmozdulást szervezünk Kézdivásárhely főterén, hogy közösen fejezzük ki tiltakozásunkat a családtagjainkra és barátainkra kirótt jogtalan ítélet ellen.

Felkérjük az erdélyi magyar pártok, civil és egyházi szervezetek vezetőit, hogy ezen vegyenek részt és együttes erővel lépjenek fel közösségünk tagjainak védelmében. Kérjük őket, hogy szervezzenek meg és jelentsenek be egy országos súlyú tüntető rendezvényt, és segítsék a folyamatos médiamegjelenést István és Zoltán ügyében, hogy ne legyen magyar, erdélyi ember, aki nem hallott meghurcolásukról. Meg kell mutatnunk ország-világ előtt, hogy a történtek ellenére sem engedünk a megfélemlítésnek!

Közösségünk minden tagjának kiállására és felszólalására szükség lesz ahhoz, hogy ez a jogtiprás jóvátevődjön és ilyen soha többet elő ne forduljon! Igazságot akarunk!
Isten áldjon mindenkit!

Tőkés László kiállása Strasbourgban – Napirend előtti felszólalás

Tőkés Lászlónak végül nem nyílott alkalma az EP plénumán való felszólalásra, ezért mondanivalóját levélben juttatta el képviselőtársaihoz, valamint a törvényhozás elnökéhez, Antonio Tajanihoz. 

“A kommunista diktatúra bukása után huszonnyolc évvel Romániában tovább él a magyarellenes nacionalizmus.
Ceaușescu diktátor uralmának idejét idézve, terrorizmus hamis vádjával börtönbe vetettek két székely magyar fiatalembert.
Kérem az Elnök urat és a Tisztelt Házat, hogy járjanak közben Beke István Attila és Szőcs Zoltán politikai foglyok kiszabadítása érdekében! ” – írja levelében Tőkés László EP-képviselő.

/Erdély.ma, Szabadsag.ro nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak