Belföld Betolakodók Bevetési Irány Külföld 

Magyar fegyverek az Iszlám Állam harcosainál

A terrorszervezet tagjainál talált fegyverek több mint hét százaléka magyar gyártmány.

Már beszámoltunk arról, hogy a Conflict Armament Research (CAR) 2017-es jelentéséből kiderül, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet harcosainál rengeteg európai fegyver van.

A 2014 és 2017 közötti adatok szerint a fegyverek 43, 5 százalékát Kínában gyártották. Romániában a 12,1 százalékát, Oroszországban pedig 9,6 százalékát.

Összesen 132 magyar gyártású fegyvert (7,21 százalék) találtak a dzsihadista harcosoknál.

A magyar honvédelmi minisztérium többszöri kérdésre sem volt hajlandó kommentálni a hírt.

Ezeknek a fegyvereknek a többsége, összesen 112 db  a FÉG-ben (Budapesti Fegyver és Gépgyár) gyártott AK-63F gépkarabély. Magyarország NATO-segélyként adományozott belőlük  az iraki hadseregnek. Amit már korábban is sejteni lehetett, beigazolódott a CAR jelentése alapján: ezeknek a fegyvereknek egy része a terroristákhoz került.

A jelentés kitér arra, hogy ha ezek a “beszerzésekben” csak a régi fegyverekről lenne szó, melyek az iraki és a szíriai kormány arzenáljában fellelhetőek, akkor vitathatatlan, hogy lenne pár véghezvihető lehetőség arra, hogy visszaszorítsák a terrorszervezet fegyverhez jutását.

A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a dzsihadisták fegyverei (különös tekintettel a lőszerekre) újonnan gyártottak, és a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta kerültek a régióba.

Ezek a fegyverek olyan külső felek fegyverszállítmányaiból származnak, mint például az USA vagy Szaúd-Arábia. Eredetileg az ellenálló csoportoknak (mérsékelt terroristáknak)  szánták.

A Szíriába leginkább Jordánián és Törökországon át eljutó felszerelést gyorsan lekapcsolták az Iszlám Állam erői, hogy aztán felhasználhassák a nemzetközi koalíció elleni harcban.

Az elemzést több mint negyvenezer, a terrorszervezet harcosaitól (Irakban és Szíriában) elvett különböző fegyver, lőszer, lekövethető alkatrész és kémia vegyület (melyeket robbanószerkezetek előállítására használtak) alapján készítette a CAR. A szervezet munkáját többek között az Európai Unió és a német külügy támogatja.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

>>Az Iszlám Állam rengeteg fegyverhez jutott az EU-ból

 

/ EuroNews nyomán Patrióta /

 

 

Kapcsolódó tartalmak