Plusz 

Magától kezdett kémkedni egy otthoni okoskütyü

Rögzített egy magánbeszélgetést és elküldte egy véletlenszerűen kiválasztott ismerősnek…

Egy amerikai család rémisztő telefonhívást kapott a férj egyik munkatársától:

Húzzátok ki az Amazon Alexát futtató eszközeiteket, mert meg vagytok hekkelve

Ezt először nem akarták elhinni, és különben is, honnan tudna róla, de a férfi meggyőző bizonyítékkal állt elő.

Tudom, hogy a keményfa padlókról beszélgettetek az előbb.

Megfagyott a vér az ereikben, hiszen a férfi, aki hívta őket, több mint 200 kilométerre volt onnan. Az történt, hogy az Amazon Alexa, a hangutasításokkal irányítható asszisztens teljesen önállóan felvette a magánbeszélgetésüket, és a felvételt elküldte ennek a férfinak, egy véletlenszerűen kiválasztott embernek a férj kapcsolatai közül.

A mikrofonokkal felszerelt eszköz a család lakásában gyakorlatilag mindennel össze volt kötve, ezzel vezérelték a fűtést, a lámpákat és a biztonsági rendszert.

Az Amazon megerősítette, hogy pontosan az történt, amitől tartottak, és elismerték, hogy valami hiba van a rendszerükben, amit ki kell javítani. Arról lehetett szó, hogy az Alexa félreértett valamit, és azt hitte, hogy aktiválták, ezt követően pedig a beszélgetésben elhangzó szavakat további utasításokként értelmezte.

A portlandi családnak felajánlotta az Amazon, hogy leválasztják az online szolgáltatásról, hogy megtarthassák a lakásvezérlő funkciókat, ám ők inkább a készüléktől szeretnének megszabadulni, és árát visszakapni.

/Index nyomán Patrióta/

 

Kapcsolódó tartalmak