Belföld Extra Közélet 

Lelkiismeret a politikában? – Kubinyi Tamás a nemzeti összefogás újbudai polgármesterjelöltje (interjú)

Három komoly választási lehetőség van a főváros legnépesebb, XI. kerületében, miután három párt(szövetség) tudta csak összegyűjteni a szükséges ajánlásokat minden választókerületben: a Fidesz, a balliberális összefonódás és a Mi Hazánk–MIÉP–FKgP harmadik utas összefogása. Más képviselőjelöltek csak elvétve indulnak itt-ott Újbuda egyes részein, a rájuk adott szavazat elvész, hiszen még töredékszavazatként sem tud hasznosulni úgy, mint a Mi Hazánk Mozgalom esetében, mely mind a 17 választókerületben sikeresen indulva állított listát (melyre az egyéni képviselőjelöltek töredékszavazatai gyűlnek, tehát aki közülünk nem nyer egyéniben, az is bejuttathatja az önkormányzatba a Mi Hazánkat). A mintegy kétezer újbudai ajánlásnak köszönhetően így önkormányzati képviselete lehet a XI. kerületben a Mi Hazánknak. Polgármesterjelöltjük, Kubinyi Tamás adott interjút.

– Ízlelgetjük a gondolatot: Újbuda polgármesterjelöltje a Mi Hazánk Mozgalom, a MIÉP és az FKgP színeiben Kubinyi Tamás, az Mtv, a Duna Tv, az Echo Tv egykori műsorvezetője, akinek történészként az utóbbi években több tucatnyi könyve jelent meg Álmosról, Árpádról, II. Andrásról, a Hunyadiakról, Bartókról, Horthy Miklósról… Nem esik nagyon messze a fájától a történelem és a politika?

– Tapasztalatom szerint nagyon is összetartozik, és valójában úttévesztésünk legfőbb oka, hogy nem tettük fel önmagunknak a kérdést: kik vagyunk, honnan jöttünk, és hová akarunk eljutni. A politikával mindig is kapcsolatban voltam, tanácsadóként Csurka István és Orbán Viktor, vagy Novák Előd és Nagy Tibor jelenlegi MIÉP-elnök mellett egyaránt megfordultam. A pártszempontok helyett mindig a nemzeti érdek vezet.

– Láttam Önt a televízióban a Mi Hazánk–MIÉP–FKGP összefogást előkészítő tárgyalásokon és az azt bejelentő sajtótájékoztatón, ami épp Bartók Béla úti irodájukban volt, Újbudáról indult ez az összefogás is. Akkor a MIÉP főtárgyalója volt, most pedig a Mi Hazánk XI. kerületi polgármesterjelöltje. Miért játszik több húron, és miért vállalta el e jelöltséget?

– Semmiképpen sem a kevés munka, sok pénz, nagy siker hármas jelszava miatt. Azt meghagyom a hagyományos politikusoknak, akikről az átlagembernek igen rossz véleménye van. A Mi Hazánk Mozgalom a nemzeti összefogás szorgalmazójaként kilenc hónappal az alakulása után már több mint kétharmadát teljesítette a parlamenti küszöbnek. Úgy érzem, most őket kell erősíteni. Toroczkai Lászlót 18 éves korában ismertem meg a Magyar Fórumban, és attól fogva figyelemmel követem a pályafutását. A 64 vármegyés kezdeményezése nagyon tetszett, a Magyar Jelen című lapjának főszerkesztője voltam. A Jobbik pártszakadását előre jeleztem, így természetesen adódott az együttműködésünk. Az önkormányzati választás kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk: az általunk megvalósított nemzeti összefogás nem marketing jelszó, hanem valóságos és természetes folyamat, amelyben minden nemzetben gondolkodó magyarnak szerepe van. Az elmúlt harminc év politikusai bemutatkoztak, hogy nem mondjam, leszerepeltek. Sok szempontból nehezebb ma a helyzet, mind a rendszerváltás kezdetén volt. Vissza kell adni az embereknek a hitét, és bizony erre az eddig megismert politikusok nem alkalmasak, csalódást okoztak. A politikában van egy erős tehetetlenség, az óceánjáró hajókhoz hasonlóan alig lehet kivárni a fordulatot. Nem is várnunk kell, hanem segítenünk. Az ország nagy hajója mellett gyors mozgású naszádnak látom a most parlamenten kívül összefogó erőket, hiszen nem csak a MIÉP-et és a kisgazdákat képviseli az önkormányzati választáson a Mi Hazánk Mozgalom, hanem azt a harmadik utas erőt, amely a választási arányokat tekintve legalább akkora potenciál, mint a jelenlegi Fidesz-kormányoldal, és a szintén egyharmadra tehető ellenzéke. Óriási tartalék a politikából kiábrándultak, a bizonytalanok, a nem szavazók tömege, akik csak a hívó szóra várnak, amit évtizedek óta nem kaptak meg. Az én hívószavam több rétegű, gondolok a szakpolitikai kérdések mellett a történelmi távlatra, amin keresztül a saját jövőnket is lényegesen jobbá tehetjük.

– Mi a legfőbb baj a XI. kerülettel?

– Jórészt ugyanaz, mint az egész országgal. Eddig alapvetően két irányzatból lehetett választani: vagy Mészáros Lőrinc társtettesei, vagy Gy. Ferenc csatlósai léptek a színre. Egyik rosszabb, mint a másik. Pontosabban a Gyurcsány-Dobrev-Apró-klánnál nincs rosszabb a világon, hiszen történelmi bűnök el nem számoltatott felelőseiről is van szó. Kevesen tudják, hogy 1956. október 24-én, tehát a forradalom másnapján, amikor összeült az állampárti vezetés, akkor Apró Antal kért és kapott először tűzparancsot a békés tüntetőkkel szemben, és ő intézkedett arról, hogy a szovjet tankok oltalma alatt a Kossuth téri paloták tetejére géppuskafészkeket állítsanak. Másnap eldördült a híres Kossuth téri sortűz, melynek áldozatairól máig nem tudunk eleget, mert az elkövetők támogatói cenzúrázták évtizedeken keresztül az adatokat. Apró Antal tömeggyilkos, és az ő leszármazottai ennek a haszonélvezői. Leánya, Apró Piroska az állami vagyon privatizátora a rendszerváltás idején. Elvtársai magánvagyonává tette nemzeti kincseinket, több kárt okozott, mint az apja. Leánya, Dobrev Klára ma is folytatja a kártételt azzal, hogy az egykori állami terror haszonélvezőit felbátorítja, és azzal kecsegteti őket, hogy soha nem lesz elszámoltatás, bűnbánat és jóvátétel, azaz tovább él és virul az egykori állampárt. Nos, ennek a folyamatnak egyszer véget kell vetnünk, ám ahhoz mindenekelőtt meg kell változtatnunk a kereteket. Meg kell mutatnunk azt a magyar utat, amely képes megőrizni mindent, ami jó, és megváltoztatni mindent, ami elhibázott.

– Mire gondol? Szakpolitikai kérdésekre?

– Pontosan! Kerületünk több évtizedes botránya a parkolási maffia garázdálkodása. Tudnunk kell, hogy nem egyszerű önkormányzati szervezetről van szó, sőt a hivatalosan „veszteséges” parkolórendszerbe itt a XI. kerületben is több mint százmillió forint közpénzt tesz még bele az önkormányzat évente. Amikor a rendszerváltás első kormányát 1990 májusában megválasztották, jószerével még el sem kezdett működni, máris szembe kellett nézzen az állampárti ügynökhálózat által felügyelt taxisblokáddal, amely lezárta az ország főútjait. Forradalmi állapotokkal igyekeztek a volt III/III-as ügynökök, spiclik, besúgók és az állampárt jogutódai, az MSZP és az SZDSZ segítségével elérni, hogy az első szabadon választott nemzeti kormány megbukjon. Ez az erő ma is él, mégpedig a parkolótársaságokban, melyeknek kétes hírű vezetői nem közfeladatot látnak el, hanem éppen a köz sanyargatása és irreális léptékű büntetése révén váltak a közutálat tárgyává. Mennyire reális a sok ezres büntetés egy olyan esetben, amikor valaki véletlenül „rossz helyen áll meg”, mondjuk öt percig, akár egy kórházba szállítva valakit? Újbudán nem szabad megengednünk, hogy rossz helyek legyenek. Ezeket a parkolómaffiákat fel kell számolni, a parkolási anarchiának véget kell vetnünk! A parkolás kérdését emberbarát intézkedésekkel kell megoldanunk itt a kerületben, hogy az példa legyen az egész ország számára. Nem lágerlakók vagyunk, hanem szabad polgárok, és ennek hangot kell adnunk. A közlekedés kérdése elsőrangú egy világvárosban. Budapesten azt látjuk, hogy mesterségesen lefojtják a közlekedést a forgalmi sávok felszámolásával, járdaszigetek és rosszul programozott közlekedési lámpák rendszerével. Az egy sávra szűkített forgalom miatt kerületünk mára az ország egyik legsúlyosabb dugógyára. Nagyobb időbe telik a kritikus pontokon átjutni, mint az országhatárra elérni. A XI. kerület közlekedési káosza ezzel országos botránnyá vált.

– Talán a tömegközlekedéssel kellene kezdeni…

– Úgy bizony! Rendet kell tennünk a BKK ügyeiben. Korábban az 1-es villamos meghosszabbításán túl arról is született döntés, hogy három új buszjáratot indítanak a kerületben élők polgári életminősége érdekében, de a terv nem valósult meg. A meghosszabbított villamosvonalnak sem örülhetünk így maradéktalanul, mert az sokkal inkább látványberuházás. A megfelelő oldalági buszcsatlakozás hiánya azért is bosszantó, mert erről társadalmi egyeztetés és megállapodás is született, amit a kerület vezetése és a BKK nem tart be, a tervet a BKK a nyilvánosság tájékoztatása nélkül visszavonta. A fővárosi és a kerületi önkormányzat szintén úgy hallgat e kérdésekben, mint nyuszi a fűben. Mindez sok ezer ember életét keseríti meg minden nap! Gondoljunk bele: Újbuda nagyobb, mint Győr és a legtöbb megyeszékhely. Igazán megérdemli a figyelmet, a jó gazda gondoskodását, törődését. Nem a távoli jövőben, hanem itt és most, azonnal. Ha az újbudai polgárok érdemi változást akarnak, akkor azt ki kell nyilvánítaniuk a választáson, mert a jelenlegi felállásban évtizedek alatt sem fog megtörténni. Nem örülnék annak, ha tíz év múlva ismernék el, hogy már 2019-ben is igazunk volt. Mi zajlik manapság? Látványpolitizálás. Szalagátvágás, alapkőletétel, soha meg nem valósuló beruházásokra. Ott van például a gazdagréti tanuszoda botránya. Öt éve bejárta a sajtót, a televíziót, hogy Simicskó István és Hoffmann Tamás polgármester letette a tanuszoda alapkövét. A minap jártam ott, a gyom benőtte az alapkövet, már alig látszik. Nem történt semmi. Egyetlen kapavágás sem, annak kivételével, amit a tévékamerák előtt tettek. Mert akkor Simicskó István ifjúságért és sportért felelős államtitkárként 2014-ben kijelentette: „Huszonnégy éve nagyon-nagyon sokan ígérték, hogy itt, Gazdagréten tanuszoda lesz egyszer. Most ezt mi megvalósítjuk. A kormánynak van egy tanuszoda-építési programja, erre három milliárd forint van az ez évi költségvetésben. Remélem, hogy ez az uszoda egy éven belül elkészül” – így hangzott a látványpolitizálás, ami miatt öt év elteltével ismét tétje lett a választásnak. Polgármester-jelöltként azt ígérhetem, hogy az elődök minden ígéretét lajstromba vesszük, és számon kérjük. Ha bizalmat kapunk, megvalósítjuk. És ezek nem csupán szép szavak, mert nem szoktam a levegőbe beszélni. Tulajdonképpen egy szabad és demokratikus jogállamban nagyon könnyű dolgom lenne a választáson, mert az MSZP, DK, Párbeszéd, LMP, Momentum és Jobbik, az egybeforrt szocialista-szélsőbal-liberális oldal közös jelöltje a Tétényi úti kórház, akkori ismertebb nevén Halálgyár egykori vezetője, akin számon lehet kérni a posztkommunista rendszer minden bűnét, a Fidesz jelöltje pedig ugyanazt a politikát kívánja folytatni, mint ami eddig sújtotta a kerületet. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy egy hosszú folyamatnak vagyunk a kezdetén, ezért türelemre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy terveinket siker koronázza.

– Mi a leglátványosabb ígérete, amivel a kerület szavazóinak megnyerését célozza?

– A gigantikus, városképbe nem illő, rémületes Mol-székház építkezésének leállítása a Rákóczi híd budai hídfőjénél országos, sőt az Unesco jogos tiltakozása miatt immár nemzetközi botrány, így a fővárosi Duna-part világörökségi cím került veszélybe. Annak idején a Nagyvárad téri toronyház volt a legnagyobb tájseb, amit a főváros elszenvedett, ám azt az állampárt számlájára írhattuk. Nem csak ízléstelen, a városképből kilógó szocialista, tehát rosszul megépített monstrumról volt szó, hanem olyan közveszélyes helyről, amit mára elleptek a patkányok, még a hajléktalanok is elkerülik, elhalt testrész a város testén. Hasonlóval fenyeget a Mol-székház, melyet messze elkerülnek az emberek, és nekem is minden alkalommal fizikai fájdalmat okoz, amikor a közelében el kell hajtanom. Látom, miként tör az ég felé, hogy maga mögé próbálja utasítani csodálatos fővárosunk legfőbb látványosságait. Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a szovjet csapatok betörése után gigantikus szobrot emeltek a Gellérthegyre, hogy minden irányból emlékeztessenek bennünket az alávetettségünkre. A globális céggé növekvő Mol immáron nem nemzeti, hanem nemzetközi nagyságát akarja elhibázott székházépítésével betetőzni, amit minden eszközzel, ha kell, polgári engedetlenség árán is meg kell akadályoznunk. Budapest nem Bukarest, és nem Moszkva, az ízléstelenség nálunk nem válhat normává!

– Kérem, mondjon néhány szót családjáról, származásáról!

– Az 1956 utáni megtorlások sortüzei, akasztásai, elhurcolásai után születtem, abban az időben, amikor a magyar családok létezése erősen veszélyeztetve volt, és tulajdonképpen egy gyermek életre hívása is maga volt a lázadás. Ekkor vezették be az abortusztörvényt, amely nyomán mára az abortált magzatok száma nagyobb, mint az élő nemzet. Édesanyámnak is azt javasolták, hogy vetesse el magzatát, ezért amíg lehetett, titokban hordott ki. Apám születésem után még évekig rendőri felügyelet alatt állt a forradalom előtti és alatti tevékenysége miatt. Baráti körben felolvasásokat, kamarakoncerteket tartottak, a politikáról beszélgettek. A szabadságharc alatt munkástanács elnöknek választották, a korábbiakkal együtt ez lett a főbűne. A háborút hegyi vadászként a Kárpátokban töltötte, síelt, lovagolt, élete legboldogabb esztendeit élte. Zászlósként vonult be, majd egy századért lett felelős, így küzdötte végig a háborút. Nem kis manőverek árán érte el, hogy amerikai fogságba essenek Ausztriában. Amikor J. I. Joe átvette a százada teherautóit és katonai járműveit, akkor a magyar baka önmagától megtagadott cukorfejadagja benzintankba öntésével érte el, hogy a jó öreg Csepel ne szolgálhasson senki idegent. Az első indítás után a motor beégett, a yenkik sokáig találgatták, mi lehetett az oka. Büntetésül átadták apámékat az oroszoknak, Szibériába hurcolva a renitens századot. Édesapám a legjobb tudása szerint védte embereit. Amikor több alkalommal Magyarországon marhavagonokban átutazva, majd a Szovjetunióban szökésre nyílt lehetősége, embereiért érzett felelőssége miatt nem szökött meg. Néhány megmaradttal tért haza, ami a Rákosi-rendszer számára önmagában bűn volt. Reakciós ellenségként fogadták, amikor megcsókolta a szent magyar anyaföldet. Történelmi család sarja, osztályidegen, abszolvált jogász, hegyivadász tiszt… Ez mind súlyos bűn volt a diktatúra számára.

– Milyen volt a gyermekkora?

– A 12 napos ’56-os boldogság után a családi élet jelentette a végvárat, így kisgyermekként belecsöppentem a jó magyar szellemiségbe. Egy névnap akkoriban sokkal többet jelentett, mint manapság. A névünnep, születésnap, családi évforduló mind igazolt alkalom összejövetelre a hatalom felé e spiclik és besúgók által terhelt világban. Így nőttem föl, többet tanultam az asztal alatt, mint később az összes iskolában. Amikor pedagógus lettem, és tanítottam történelmet és magyart, a tantestületben ugyanazt tapasztaltam, mint amit hallomásból már tökéletesen ismertem, ezért hamar felhagytam a mesterséggel.

– Hogyan vészelte át a Kádár-rendszert?

– A Kádár-rendszerből való kilépésre egyetlen lehetőség mutatkozott: tanult hobbim révén zongoristának álltam. Nyarakat töltöttem a Balatonon, zenét írtam színházaknak, filmes és más megrendelőknek, Wanda Jacksontól kezdve a Godspell, Csizmás kandúr és hasonló darabokon keresztül mindenféle zenei feladatot elvállaltam. Esetenként egy-egy utazó produkcióval Nyugat-Európát bejártam, így sikerült távolságot tartanom a Kádár-kortól. A kinn maradásom sokszor felmerült, ám apám példáján okulva másképp gondolkodtam, nem magamat, hanem a hazámat féltettem. Felvettem a kapcsolatot több nyugati egyetemmel, és amikor lehetőségem volt, egy-egy kurzust elvégeztem Bécsben, Bonnban, Luzernben, Antwerpenben, vagy csak néhány napot eltöltöttem jeles egyetemi városokban. Hangszereim kivitelét és behozatalát a Magyar Nemzeti Bankkal kellett igazoltatnom, a vámosok képesek voltak éjjel 4-kor házkutatást tartani nálam, és 1986 környékén a rendőrség az útlevelemet elvette. Más indokot nem találtak: „Az ön kiutazása a közérdeket sérti.” A gumijogszabály alkalmazásával megszűnt az utazási lehetőségem. Előállt a magyar értelmiség számára általános képlet: zöld határon menekülés, öngyilkosság vagy alkoholizmus. Egyiket sem választottam. Jött a rendszerváltás. 1990 után újságírónak álltam, remélve, hogy gyorsítani tudom a Kádár-rendszer lebontását.

– Hogyan lett televíziós?

– A Magyar Nemzettől hamarosan a Magyar Televízió Híradójához kerültem. A meglehetősen hajszolt szerkesztő-riporteri munka után éjjeli műszakban 1992-től kezdtük el az Ávósok c. négyrészes dokumentumfilm forgatását. Sokszoros cenzúrán ment át a nyersanyag, a legjobb részek gyakran kimaradtak, de így is erősre sikerült. Az 1994-es választások előtt a film az MTV műsorán lement, ám az ismétlését letiltotta a Mazsihisz, arra hivatkozva, hogy az elkövetők egységes vallási hozzátartozása érdekeket sért. A Horn-kormány megalakulása után belső B-listára kerültem, azaz nem engedtek dolgozni, inkább a Betlen-stáb szakmai betanítását, majd az Amerikában sugárzott Híradó szerkesztését bízták rám. Ez volt akkoriban az elfekvő, a kirúgás előtti utolsó állapot.

– Hogyan alapozta meg a médiában való karrierjét?

– 1997-ben egy nyugati egyetem közbenjárásával a Horn-féle restauráció legnagyobb tombolása idején kaptam egy amerikai ösztöndíjat a CNN-Affiliate hálózathoz. Leginkább a médiakreátor mesterség érdekelt, mivel a CNN-nél azt tapasztaltam, hogy egyetlen ember képes elvégezni azt a munkát, amit a kádárista hazai televíziózásban sokan végeznek. Sofőr, világosító, operatőr, szerkesztő, rendező, vágó egy személyben elképzelhetetlen volt Magyarországon. Hazatértem után az MTV-től megkaptam az elismerő obsitot, miután a Magyar Fórumban cikksorozatom jelent meg a médiamanipulációról. 1998 után Csurka István tanácsadóként alkalmazott a Fehér Házban, továbbra is cikkeim jelentek meg a Magyar Fórumban.

– A rendszer bírálata és a rendszerben végzett tevékenysége miként volt összeegyeztethető?

– Kutatócsoportom, a Magyar Médiaszolgálat ekkoriban jeles referenciákkal rendelkezett, dolgoztunk az MTI-nek, az ORTT-nek, több televíziónak. Egyedüliként végeztünk éveken át tartó alapos elemzést a Gyárfás Tamás-féle Napkeltéről, aminek híre bejárta a magyar sajtót. Kaptunk fenyegetést bőven, és a Fenyő-gyilkosság után ezeket nem lehetett félvállról venni. Fokozatosan megismertem a Magyarországon tevékenykedő állami és alvilági szervezetek összefonódását és módszereit. Kifarolás helyett még többet dolgoztunk.

– Hogyan lett kormányszóvivő?

– 2000-ben kommunikációs tanulmányaim révén a Közlekedési Minisztériumban kaptam állást, ahonnan hamarosan a Miniszterelnöki Hivatal kért át a kormányzati kommunikációs osztályhoz. Nagy hiány volt az innovatív kutatási módszereket ismerő szakemberben. Médiakutatóként az első Fidesz-éra alatt jószerével egyedül voltam a sok pártaktivista között a kormányszóvivői osztályon. Borókai Gábor kormányszóvivő felkért helyettesének, amikor a nagy nyári leállás alatt kiderült, hogy egyedül viszem azt az osztályt, amelynek a teljesítménye munkatársai nyaralása ellenére sem csökkent. Párton kívüli kormányszóvivőként tapasztaltam az apparátus szerényebb tehetségű tagjainak összetartó erejét, és törekedtem a szellem embereinek hasonló összetartására. Társaimmal, dr. Grespik Lászlóval és dr. Tóth Zoltán Józseffel együtt abban reménykedtünk, hogy a nemzeti oldalra kormányzott Fideszben sikerül visszaszorítanunk az SZDSZ befolyását. Ma már a radikális nemzeti irányzat nem létezik a Fideszen belül.

– Kire emlékszik szívesen a médiában?

A 2002-es kormányváltás után kutatócsoportom a Duna Televízió műsorairól készített olyan terjedelmű és alaposságú napi gyorselemzést, amit sem a Szonda Ypsos, sem más intézetek nem vállaltak. Az alkalmazott módszerekről és fogalomkészletről írtam meg a Médiamanipulációs Lexikont, amit kezdetben a Századvég Kiadó, majd a Magyar Tudományos Akadémia médiaintézete is kiadott. Szaniszló Ferenc hívására a Duna Híradó és a napi háttér műsor felelős szerkesztését vállaltam. Önálló műsorom lett az őstörténettel is foglalkozó Agora, amely néhány hét alatt a Duna Tv legnézettebb műsora lett, és ezzel túlságosan magára terelte a finnugor elméletben és a történelemhamisításban ellenérdekelt vezetést. A politikai manipulációkat leleplező Közügyeink című műsorom tett pontot Duna tévés karrieremre azzal, hogy a Gyurcsány-kormány alatt leleplezte a Gyurcsány-Apró-Dobrev-klán fél évszázados tevékenységét. A folytatásra az Echo Tv-nél nyílt lehetőség, A nép hangja, a Kibeszélő, a Kiút és más hasonló műsorok szerkesztésével, vezetésével. Az a Fidesz-hatalom, amely 2006-tól örömmel fogadta a merészebb hangot, és a népi, vagy kutatói igazság kimondását, 2012-től zokon vette ugyanazt, ezért eltávolítottak. A korábbi tapasztalatok alapján döntöttem az Álmos Király Televízió elindításán. Az internetes, napi kétórás élő adást több helyen kábelhálózatra teszik Magyarországon, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, így a nézőszám néhány ezertől esetenként több százezres nagyságrendre ugrik a világ magyarsága körében. A nettévével párhuzamosan kezdeményeztem az Álmos Király Akadémia, a Hunyadi Történeti Intézet és hasonló civil kezdeményezések elindítását, mintegy pótlandó az el nem látott állami feladatot. Mindezt magyar emberek önkéntes adományaiból működtetjük immáron nyolcadik éve.

– A történelem fehér foltjairól gyakran hallhatjuk beszélni Önt…

– A médiakutatás mellett a történelemhamisítás is okot adott az alapos vizsgálatra. Magyarországon újdonságnak számító info-tainment műfajú könyveket írtam Álmosról, Árpádról, II. Andrásról, a Hunyadiakról, Horthyról, Bartókról és titkolt történelmünk sok jeles szereplőjéről. A múlt tanulságainak levonása alapján a jövő sokkal pontosabban tervezhető, ezért tartom fontosnak, hogy tiszta választ adjunk arra: kik vagyunk, honnan jöttünk, és hová megyünk. A közéleti szerepvállalásomban egyetlen cél vezet: a magyar nemzet felemelkedése. Ennek érdekében nemzeti párttal, civil szervezettel, magán- és közemberrel szívesen kötök szövetséget, miközben éles határt húzok a nemzet felszámolására törekvők felé. E gondolatok jegyében szorgalmaztam a Magyar Igazság és Élet Pártja főtárgyalójaként a Mi Hazánk Mozgalommal és az FKgP-vel kötendő szövetséget. Egy nemzeti összefogást látok kirajzolódni, amely az elmulasztott rendszerváltás után 30 évvel egyedül hordja magában a tiszta szándékot. Az esély a választópolgáron múlik.

/Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak