Kékfény Közélet Külföld 

Lánynak hívta a transz”nemű” gyereket a tanár, fegyelmit indítottak ellene

Fegyelmi eljárást indít iskolája egy oxfordi matematikatanár ellen, mert lánynak nevezett egy tanulót, aki lánynak született, de fiúnak képzelte magát – írja a BBC.

 

A keresztény lelkészként is tevékenykedő Joshua Sutcliffe bűne az, hogy a:„Szép volt, lányok” mondattal méltatott egy csoportot, melynek a transzfiú is tagja volt.

 

Sutcliffe elmondta:

Véletlenül csúszott ki a száján a mondat, és ugyan – keresztény hitéből fakadóan – nem gondolja azt, hogy az ember megválaszthatja a nemét, ezen nézetét nem kívánta ráerőltetni (???) diákjaira.

Kerülte a genderspecifikus névmások használatát, és keresztnevén hivatkozott a transznemű gyerekre.

Sutcliffe bocsánatot kért a transzgyerektől, azonban nem véli úgy, hogy „esztelen” lett volna lánynak hívni valakit, aki lányként született.

A Stonewall nevű melegjogi csoport erőltetett propagandája szerint a „tanulókat meg kell védeni”, még ha tanáraik eltérő nézeteket is vallanak a szexualitásról és a genderről.

 

Már az anglikán egyház is a genderpropagandát erőlteti

Szintén a BBC számol be arról, hogy anglikán egyház eközben brosúrát adott ki az iskolai erőszakoskodással kapcsolatban, mely külön kitér a homofób és transzfób támadásokra. A canterbury-i érsek, Justin Welby szerint a szexuális orentáció nem lehet ok erőszakoskodására, hozzátéve: számottevő haladást értek el az ügyben, mióta az első ilyen brosúrát 2014-ben megjelentették.

Az anglikán egyház szerint az óvodai és általános iskolai időszak különösképpen az identitások „kreatív felfedezésének” ideje, ezért arra buzdítja az oktatási intézményeket, hogy engedjék, hogy fiúk és lányok egyaránt magukra aggathassanak tiarát, bukósisakot, szuperhős-köpenyt bármiféle megjegyzés nélkül.

 

 

/ mandiner nyomán Patrióta;   Vezető kép (illusztráció) Shutterstock /

Kapcsolódó tartalmak