Betolakodók 

Kötelező átvenni a migránsokat szeptembertől

Az Európai Parlament csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén felszólította az uniós tagországokat, hogy tartsák magukat a 2015 szeptemberében hozott döntéshez, és ígéreteiknek megfelelően vegyenek át menedékkérőket Olaszországtól és Görögországtól.

Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, fontolja meg, hogy kötelezettségszegési eljárást indít azon tagállamok ellen, amelyek nem tettek eleget a menekültek áthelyezésére vonatkozó ígéreteiknek.

Leszögezték, hogy a tagállamoknak a szeptemberi határidő lejártával is folytatniuk kell az áthelyezéseket és a mechanizmust a dublini rendszer reformjának végrehajtásáig működtetni kell.

A parlamenti képviselők elítélték, hogy a 2017 szeptemberéig ígért, a megállapodásban rögzített 160 ezer görög- és olaszországi transzferállomásokról eddig mindössze 18 770 áthelyezés – a vállalások alig 10 százaléka – valósult meg, továbbá felhívták a figyelmet a tagállamok közötti szolidaritás elmaradására is.

Az EP arra is felszólította a tagállamokat, hogy kezeljék kiemelt fontossággal a családjuktól elszakadt gyermekeket és egyéb sérülékeny csoportokat.

“Eddig egyetlen egy kísérő nélküli kiskorú került át másik országba”

– olvasható a szövegben, amely szerint mind ez idáig csak Finnország és Málta teljesítette maradéktalanul a vállalásokat.

Ha igaznak bizonyulnak Rogán Antal Brüsszelben tett kijelentései, akkor Magyarország figyelembe veszi a sérülékeny csoportokat, hiszen a 14-18 év közötti fiatalkorú migránsok befogadását pedzegette (katt ide).

/Patriota.info/

Kapcsolódó tartalmak