Kékfény 

Kiszabadult a magyar túsz a kalózok fogságából

Budapestre érkezett a Nigériában október 21-én elrabolt magyar állampolgár – derült ki a Terrorelhárítási Központ közleményéből.

A szervezet az elmúlt hetekben az érintett nemzetközi partnerekkel, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával dolgozott azon, hogy a túszul ejtett állampolgár a társaival együtt épségben hazajuthasson.

„A TEK – a hatályos nemzetközi normák betartásával – továbbra is közreműködik a bajba jutott magyar állampolgárok mentésében, a Magyarország területén kívül közvetlenül fenyegető háborús cselekmények, fegyveres konfliktusok, valamint terrorista és túszejtő akciók esetén”

– áll a Terrorelhárítási Központ közleményében.

Hajdu János főigazgató október 26-án beszélt arról, hogy él és a körülményekhez képest jól van az a magyar tengerész, akit kalózok raboltak el Nigéria partjainál. Akkor annak kapcsán, hogy mit tudnak tenni, kifejtette: perceken belül felállt egy krízisközpont a szervezetnél, a tárgyalásokon pedig egy nemzetközi csapat vesz részt.

 

/ mno.hu nyomán Patrióta;   Vezető kép (illusztráció): Index /

Kapcsolódó tartalmak