Külföld 

Hatvanezer turista rekedt Balin

A legmagasabb, vörös szintű riasztás van érvényben Balin, az Agung vulkán kitörése miatt. Csaknem 100 ezer embert kell evakuálni a környékről, amelynek egy részét már ellepte a lahar, vagyis az iszapár a hétvégi vulkánkitörések után.

Az Agung szombaton egyszer, vasárnap pedig háromszor is kitört, mintegy négyezer méteres magasságba lövellve hamuját. A vulkán körüli veszélyzónát hétfőn bővítették ki hét és félről tíz kilométerre, mert a szakértők újabb, a korábban becsültnél nagyobb kitörésre számítanak. Eddig negyvenezer embert sikerült kitelepíteni.

A katasztrófavédelmi hivatal szóvivője, Sutopo Yuwono azt mondta:

“A hatóságok végigjárják a környéket, és megkérik az embereket, hogy hagyják el otthonaikat. Ha kell, akkor erőszakkal veszik rá őket.”

 

A vulkánkitörés miatt Bali repterét lezárták. Több mint négyszáz járatot kellett törölni, így csaknem hatvanezren rekedtek a szigeten. A lezárás kedd reggelig marad érvényben, de a hatóságok hat óránként felülvizsgálják a helyzetet.

 

 

 

/ EuroNews nyomán Patrióta /

 

 

Kapcsolódó tartalmak