Betolakodók Kékfény Külföld 

Egy ISIS-szexrabszolgalány megírta szenvedéstörténetét

Nadia Murad 24 éves iraki lány, egyike volt annak a 7000 jazidi nemzetiségű nőnek, akiket 2014-ben ejtettek foglyul az ISIS fegyveresei.

 

Murad családjának nagy részét már az első összecsapások idején lemészárolták. A terroristák kivégezték a lány anyját és nyolc bátyja közül ötöt, őt magát pedig szexrabszolgaként hurcolták el szülőhelyékről.

A lány egy magas rangú ISIS-vezető tulajdonába került. Hajji Salma, a szervezet egyik bírója volt, a lányt azonban rendszeresen a katonák rendelkezésére bocsátotta. Muradot napi rendszerességgel erőszakolták meg, a „normális naprend része lett” a végtelen erőszak.

A katonák szabták meg, hogy milyen ruhát kell viselnie, de emellett még a vallását is meg kellett változtatnia.

Egy sikertelen szökési kísérlet után a tulajdonosa személyesen verte meg, majd a hattagú őrségére bízta, hogy addig erőszakolják, amíg el nem veszti az eszméletét.

Moszulban végül sikerült elmenekülnie. Egy idegen család rejtette el, és csempészte ki a városból, ahonnan egy menekülttáborba került. Beszámolója szerint sokan nem voltak ilyen szerencsések. Unokahúgát, akit szintén elhurcoltak, hat menekülési kísérlet után szolgáltatták vissza a városlakók az ISIS embereinek.

A lány szerint a szíriai és iraki lakosok többsége igyekezett nem tudomást venni a szexrabszolgákról, hagyták őket üvölteni a rabszolgapiacon anélkül, hogy bármit tettek volna értük.

Murad az ISIS terroristáinak keze között töltött évek szenvedéseiről könyvet adott ki Az utolsó lány: fogságom története címmel.

 

/ 24.hu nyomán Patrióta /

 

Kapcsolódó tartalmak