Extra Külföld 

Cambridge Analytica botrány: Zuckerberg hamarosan az Európai Parlament elé áll

Habár már lecsengőben van a Facebook történetének legnagyobb adatkezelési botránya, Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatásaival még nem ért véget a történet, hiszen Antonio Tajani, az Európai Parlament képviselőtestületének elnöke bejelentette, hogy a legnagyobb közösségi oldal atyja elfogadta a meghívásukat Brüsszelbe, és hamarosan összeül a képviselőkkel, hogy magyarázatot adjon arra, miképp használhatott fel a Cambridge Analytica több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

Sokan arra számítanak, hogy Zuckerberg brüsszeli meghallgatását ugyanúgy élőben lehet majd követni, mint az amerikai kongresszus előtti megjelenését, a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy meglehetősen kevés az esélye annak, hogy a Facebook-vezér részt vesz az Európai Parlament plenáris ülésén, sokkal valószínűbb, hogy a találkozó valószínűleg zárt ajtók mögött fog zajlani.

A tervek szerint Zuckerberg találkozik a frakciók vezetőivel, illetve az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának elnökével és illetékes jelentéstevőjével, a látogatásra pedig már a jövő héten sor kerülhet.

Mindenki arra számított, hogy a Cambridge Analytica adatlopási botránya – amelynek során az adatelemző cég több tízmillió facebookozó személyes adataival élt vissza – annyira megrázza majd a közösségi oldalt, hogy annak a látogatottságra is drámai hatása lesz.

Röviden: nem lett. Hosszabban: a Facebook népszerűsége nem csökkent, hanem növekedett. És ezt nem az oldal tulajdonosai állítják, hanem az olyan neves befektetési bankok, mint a Goldman Sachs és a Deutsche Bank.

A Cambridge Analytica botrány a Facebook történetének legsúlyosabb fiaskója volt, de úgy látszik, ez nem befolyásolta a normál ügymenetet. A Facebook törlésére felszólító #deletefacebook kampány láthatóan nem ért célt.

A hirdetők kimondottan elégedettek az új fejleményekkel:

  • A Goldman Sachs szerint a Facebook egyedi felhasználóinak száma 7 százalékkal nőtt mobilon az Egyesült Államokban. Áprilisban összesen 188,6 millióan használták mobilról a platformot, pedig a botrány akkor tetőzött. A Facebookon töltött idő szintén növekedett.
  • A Deutsche Bank szerint a targetált hirdetések elemzése azt mutatja, hogy az 583 millió kamuprofil kipucolásának szinte semmilyen hatása nem volt a felhasználók elérésére.

Tisztában vagyunk vele, hogy ezek az adatok a platformok közötti elérést mutatják, nem kizárólag a Facebookot, de úgy véljük, hogy megszabadulnak a hamis profiloktól. Úgy gondoljuk, ez jó indikátora annak, hogy a Facebook-reklámok elérése a jövőben tovább nőhet.

– nyilatkozta a Deutsche Bank az ügy kapcsán.

Kapcsolódó tartalmak