Betolakodók Kékfény Külföld 

Berlin: felgyújtott mecset, kurd-török összecsapások

Ismeretlen tettesek felgyújtottak vasárnap egy berlini mecsetet, amelyben egy török kulturális központ is működik, illetve két másik németországi török intézményre is gyújtópalackokat dobtak.

 

A német média szerint a berlini eset hajnali négy óra körül történt a német főváros Reinickendorf negyedében. A Berliner Zeitung úgy tudja, hogy három fiatal gyújtotta fel a mecsetet, majd kereket oldott. A gyújtogatásban senkinek sem esett baja, de a mecset központi helyisége teljesen kiégett, és a többi is hasznavehetetlenné vált – közölte a vallási intézmény Facebook-oldalán. A lángok oltásában mintegy hatvan tűzoltó vett részt – írja az MTI.

A rendőrség azt gyanítja, hogy politikai indíttatású bűncselekmény történt. Egyes lapértesülések szerint

“A nyomozóhatóságok nem zárják ki, hogy a mecset elleni támadás kurdok számlájára írható, vagy a török közösségen belüli ellentétekre vezethető vissza.”

A Berliner Zeitung szerint annak a török vallási egyesültnek (Ditib), amely a reinickendorfi mecsetet is üzemelteti, mintegy 900 intézménye van szerte Németországban, és Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz köthető.

Vasárnapra virradóra történt még két hasonló eset Németországban. Ismeretlen tettesek három gyújtópalackot dobtak a török-német barátság épületére az észak-rajna-fesztváliai Meschede városában, illetve baden-württembergi Lauffenben a helyi török közösség mecsetjébe dobtak be egy Molotov-koktélt, de az épületben tartózkodó imám eloltotta a lángokat.

 

Összecsaptak a törökök és a kurdok Afrin miatt

Erőszakba torkollott vasárnap a szíriai kurdellenes török offenzíva miatti tiltakozás Berlinben és Düsseldorfban.

A német fővárosban mintegy kétszáz tüntető vonult fel a kurd zászlót lengetve, és kiáltozva Afrínnak, annak szíriai településnek a nevét, amely ellen a török hadsereg január végén indított offenzívát.

A kurdbarát tüntetők kövekkel hajigáltak egy épületet a multietnikus Kreuzberg városrészben, miután egy ottani lakos török zászlót lengetett a lakása ablakából. A dühöngő tömeget rohamrendőrök fékezték meg, legalább három embert a földre tepertek.

Vasárnap a düsseldorfi repülőtéren kurd és török tüntető tömeg csapott össze egymással. A két tüntetésen mintegy négyszázan vettek részt. Nem tudni, hogy voltak-e sérültjei az összetűzésnek. Az incidens nem okozott fennakadást a reptéri forgalomban. A hétvégén Németország más városaiban voltak spontán kurd demonstrációk az afríni offenzíva miatt.

Törökország január 20-án indított támadást a határ mentén található Afrín és térsége ellen, amelyet a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia felügyel. Ankara szerint az YPG a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábja. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökország területén a kurd autonómiáért. A hadműveletek megindulása óta Afrínban, illetve a város térségében legalább 200 civil vesztette életét, míg a YPG 283 harcosa esett el. A török vezérkar ugyanakkor az Olajág nevű művelet során megölt 3195  “terroristáról” számolt be.

 

/ atv.hu nyomán Patrióta /

 

Kapcsolódó tartalmak