Belföld Kékfény Közélet Plusz 

Bekokainozva okozta több ember halálát, de nem került előzetesbe

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe került hétfőn a májusi Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd. A férfitól korábban elvették a jogosítványát, a baleset idején nem is vezethetett volna. A Fővárosi Törvényszék kora este azt is közölte: a baleset előtt kokaint fogyasztott.

Mint ismert, M. Richárd májusban egy hófehér luxuskabrióval hajtott bele egy másik autóba Budapesten, a Dózsa György úton. A másik jármű két utasa meghalt, és egy közeli buszmegállóban, ahová az autó csapódott, másik két ember is súlyosan megsérült. A férfinak már jóval a baleset előtt bevonták a jogosítványát.

A balesetet követő vizsgálat megállapította, hogy M. Richárd a baleset előtt kokaint fogyasztott. Egy hónappal a baleset után azonban a 444 publikált egy amatőr videót, amelyen M. Richárd már egy fekete Mercedes kabriót vezet Budapest belvárosában.

 

 

A hétfői tárgyalás után iratokkal a kezében és már bilincs nélkül lépett ki a folyosóra M. Richárd, ám a sajtónak nyilatkozni nem akart.

“A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak annyiban helyt adott, hogy megállapíthatónak találta a kényszerintézkedés általános és különös okát. Ez a különös ok a bűnismétlés veszélye. Ugyanakkor a nyomozási bíró úgy ítélte meg, hogy elégséges alkalmazni vele szemben a házi őrizet kényszerintézkedési formáját, mely ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezése érdekében”

– közölte Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész.

M. Richárd korábban már ült börtönben, a kecskeméti maffiaper ötödrendű vádlottjaként. A Hír TV úgy értesült, hogy ellene a baleset idején is folyt eljárás közúti veszélyeztetés miatt. Védőügyvédje az a Novák Péter, aki a szlovák Eva Rezesovát is védte egy másik, négy halálos áldozattal járó baleset büntetőperében.

[wpdevart_like_box profile_id=”patriota.info” connections=”show” width=”700″ height=”250″ header=”small” cover_photo=”show” locale=”hu_HU”]

/HírTV nyomán Patrióta/

 

Kapcsolódó tartalmak