Külföld 

Befuccsoltak Merkel tárgyalásai, új választás is jöhet

Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.

 

Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.

“Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni.”

– mondta Christian Lindner, az FDP elnöke a sajtónak nyilatkozva, miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról.

 

Hozzátette, hogy:

” hetekig tartó megbeszéléseken nem sikerült megtalálni a közös alapot Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között.”

 

A pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést.

Németország előtt három elméleti lehetőség áll: vagy a CDU/CSU kisebbségi kormányt alakít a Zöldekkel, vagy tovább kormányoz a szociáldemokratákkal – bár az SPD már korán leszögezte, hogy ellenzékben marad –, vagy új választásokat kell kiírni.

A Reuters szerint miután Angela Merkel bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról hétfőn napközben tájékoztatja az államfőt – az elnök  jogköre új választást kiírni –, ez azt jelenti, hogy kancellár nem kísérli meg a kisebbségi kormányzást a Zöldekkel.

Mindazonáltal Merkel hozzátette, hogy a CDU/CSU kész folytatni a felelősségteljes tárgyalásokat.

 

“Ezen a napon mélyen el kell gondolkodni azon, hogy milyen irányba megy tovább Németország. Mint kancellár minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az országot jól irányítsuk a következő nehéz hetekben.”

– közölte Merkel, hozzátéve, hogy sajnálja az FDP döntését.

 

“Már azt gondoltuk, hogy jó úton haladunk egy megállapodás felé. Sajnálom – tiszteletben tartva az FDP döntését – hogy nem tudtunk megegyezni.”

– mondta.

 

Horst Seehofer, a CSU elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta:

“A tárgyalások kudarca és egy igazi kormány hiánya teher az országnak.”

 

Reinhard Bütikofer, a Zöldek egyik politikusa pedig azt írta a Twitteren a liberálisok döntéséről, hogy:

“A populista háborgást választották a kormányzati felelősség helyett.”

 

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek 68 százaléka úgy véli, előrehozott választásokat kell tartani, ha végképp kudarcba fulladnak a tárgyalások a Jamaica-koalícióról.

A ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű kutatássorozatának új mérése szerint amennyiben most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, a pártok nagyjából ugyanazt az eredményt érnék el, mint a szeptemberi választáson.

A CDU/CSU a szavazatok 33 százalékát gyűjtené össze, míg a szeptember 24-én tartott Bundestag-választáson 32,9 százalékot szerzett. Eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) a szeptemberi 20,5 százalék után a szavazatok 21 százalékát szerezné meg.

A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 12,6 százalék után 11 százalékot szerezne, az FDP 10,7 százalék helyett 10 százalékos eredményt érne el.

Az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 9,2 százalék helyett 9 százalékon végezne, a Zöldek pártja pedig 8,9 százalék helyett 12 százalékon, ha most vasárnap tartanák a választásokat.

 

/ hvg.hu nyomán Patrióta;   Vezető kép: izismile /

Kapcsolódó tartalmak