Belföld Közélet 

Az összes nemzeti zenekar kikosarazta a Jobbikot, a szomszédos Mi Hazánk-majálison lépnek fel

Bár tavaly már nem is tartott semmilyen majálist a Jobbik (elvégre közvetlenül a választás után a választók már nem számítanak), most az utolsó pillanatban a Mi Hazánk által már márciusban meghirdetett nemzeti majális mellé kétszáz méterre bejelentettek egy hasonlót – de csak az SZDSZ kampányfilmjeinek szélsőliberális zeneszerzője és két sosem hallott együttes lesz a Jobbik „nemzeti” majálisán, melyet a Facebook-hirdetésük hozzászólói is szinte mind ízekre szedtek.

A Mi Hazánk rendezvényein a fentieken kívül fellépett a Hungarica augusztus 20-án, a Palmetta március 15-én, Vári Kovács Péter, Tóth Renáta, a Haraszti ikrek és a HuNKuN Táncegyüttes pedig a januári Toroczkai-évértékelőn. A Kárpátia és az Ismerős Arcok Ásotthalmon a Magyar Szigeten koncertezik idén nyáron.

 

Puzsérral hirdetik a piknikké silányult majálisukat,
a képen látható hozzászólásokat persze már törölte a moderátor.

A Facebook-hirdetésük (katt) jelenleg 185 hozzászólásából csak 87 látszik, a többi kritikát cenzúrázniuk kellett a neojobbikosoknak, de a maradék is magáért beszél, mindent meg csak nem rejthetnek el. A Jobbik mint párt, valamint frakciója és pártalapítványa évente kb. 2,7 milliárd forintból gazdálkodik (a NER idéntől emelte meg egy törvénymódosítással a Jobbik Magyarországért Alapítvány állami támogatását is évi 274-ről 702 millióra), de a pénzt jellemzően maguk közt osztják szét (katt). Most szorult helyzetükben mégis ajánlottak volna komoly fizetséget a nemzeti zenekaroknak is, csakhogy már azok nem tartják vállalhatónak a Jobbikot, mely új identitásaként most találta ki magáról, hogy mégsem fiú, hanem lány… Tavaly augusztus 20-án is asztaltársaságonként 10 ezer forintot fizetett (katt) a Jobbik az augusztus 20-ai résztvevőknek, de így sem voltak százan sem a fényképek tanúsága szerint, sőt egy pikáns videórészlet is kiszivárgott:

A Hajógyári-szigeten egymás mellett gyakran több párt is majálisozott egyszerre 2010 előtt (a Fidesz, az SZDSZ, a Jobbik és a MIÉP), most a Jobbik és a Mi Hazánk fog, utóbbinak a rendezvényére információink szerint kilátogat Petrás János is az unokáival. Hogy a Jobbik rendezvényére a „katasztrófaturista” kíváncsiskodóknak se kelljen átmenniük a balliberálissá vált párthoz való asszisztálás árán, fényképes tudósítást közlünk majd a „nemzeti” majálisukról.

Az SZDSZ kampányfilmjeinek szélsőliberális zeneszerzője a Jobbik „nemzeti” majálisán

A Belmondo nevű zenekart léptetik fel, akinek vezetője Czutor Zoltán, aki 2011-től az Artisjus vezetőségi tagja, nyakig benne van a libsi fősodorban, reklámzenei megbízást kapott a Telekom, a Durex, a Coca-Cola a Másik Rádió és hasonlók megbízásából is.

„Az MSZP ifjúsági szervezete, a Fiatal Baloldal életmódmagazint indított két hírességgel, Bakács “Zsűritag” Tiborral és Czutor Zoltán popzenésszel a főmunkatársi székben. A Che Guevara magazinról írott kritikánkra Czutor Zoltán reagál” – olvashatjuk róla a Zsindexen. Saját bevallása szerint ő írta „a szadesz választási kampányzenéit”, és részt vett az MSZP egyik programjának kidolgozásában is a Gyurcsány-kormány alatt.

Alföldi Róbert is megirigyelné a csokimikulás-pénisszel kisgyerek mellett kérkedő Czutor Zoltánt:

Nem csoda, hogy a NER-nek is kegyeltje ez a Czutor Zoltán vezette Belmondo zenekar: a hivatalos kimutatás szerint 2017 elejétől a Petőfi Rádió 35 különböző dalát 1685 alkalommal sugározta (efféle gagyikról van szó – katt), míg pl. a jóval népszerűbb Romer, a Nemzeti Hang és a Historica együttesek egyetlen dalát sem, ennyit „a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről”.

A tehetségtelen Czutor már a Zsindexnek is sok volt, ezt írták: „De mégis mit gondoljon az elsőlemezes magyar zenekar, amikor a kereskedelmi tévékben majomkodó, vagyis feltehetően jobb anyagi és egzisztenciális helyzettel rendelkező zenészek visszatérő vendégei az NKA szokásos pénzosztásának? Sírjon vagy nevessen a kezdő dalszerző, amikor az 50 felé közelítő Czutor Zoltán három különböző indokkal szakít le 1,6 millió forintot a közösből? Milyen utat képzeljen el magának mondjuk egy pécsi zenekar, amikor az egész országban elsőszámúnak számító Quimby is rá van szorulva a turnéját támogató adópénzekre? Vagy csak addig fosztogatják a magyar zeneipar rendszerváltás óta oszló hulláját, ameddig van róla még mit leszedni?”

A Jobbik nemzeti majálisán fellép még a sosem hallott KBMB nevű zenekar (?) és a mindössze 615 Facebook-követővel bíró Bryan Adams Tribute Hungary. Vajon az együttes vörös csillaga is megjelenik a Jobbik színpadán?

A Mi Hazánk Nemzeti Majálisának plakátja:

/Esze Tamás – Kuruc.info/

Kapcsolódó tartalmak