Határtalan Közélet 

Az áruló vmsz kukába dobta a magyar nyelvhasználatot

Igen szoros a mezőny a Kárpát-medencei nemzetárulási futamokon, de az idei grand prix-t eddig egyértelműen a Vajdasági Magyar Szövetség nyerte.

Történt ugyanis, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) azzal az őrületesen telhetetlen kezdeményezéssel állt elő, hogy a nyolc jelentős őshonos nemzetiség lakta tartomány parlamentjében

a hivatalos iratokat talán nem csak szerbül kellene vezetni, hanem le kellene fordítani a kisebbségi nyelvekre is. 

Ha Ön most arra gondol, hogy a nagyobbik magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség ezt természetesen támogatta, de sajnos a szerb többség elutasította – akkor sajnos nagyot téved.

A vmsz ugyanis a legharciasabb ellenzője volt a kezdeményezésnek.

Csonka Áron VMDK-elnök hétfői sajtótájékoztatóján kiderült, hogy beadványukat eleve 90 napig fektették, majd, mikor a törvényi határidő miatt múlt csütörtökön már kénytelenek voltak napirendre venni, Pásztor István, a vmsz vezetője azzal indokolta pártja elutasító álláspontját, hogy

“a tartományi képviselőház nincs felkészülve az iratok lefordítására.”

Nála is vehemensebben érvel saját anyanyelvének használata ellen Szakállas Zsolt vmsz-es képviselő, aki egyenesen

“tartományi parlament megbénulását”

vizionálta, ha a kezdeményezést elfogadnák.

Ha mostanra az egészségügyi határérték fölé ugrott a vérnyomása, akkor itt hagyja is abba a cikk olvasását! A stabil keringési rendszerrel megáldottak és bátrak pedig merüljenek velünk alá a balkáni szürrealizmus mélységes mély Mariana-árkába!

A helyzet ugyanis az, hogy míg a vmsz és a kormányzó Haladó Párt, valamint a szocialisták tartózkodtak, vagyis udvariasan dobták szemétkosárba a javaslatot, addig

a szerb ellenzéki pártok, köztük a legkeményebb magyarellenes sovinisztákat tömörítő Szerb Radikális Párt igennel szavaztak rá. 

Csonka Áronék ugyanis elmondásuk szerint a javaslat benyújtása előtt az összes párttal egyeztettek, és lényegében

egyedül a másik magyar párt, a vmsz utasította vissza őket mereven. 

Még a haladók is nyitottnak mutatkoztak, így a VMDK arra következtet, hogy végül csak a magyar ügyekben illetékesnek tartott szövetségesük javaslatára nem támogatták a kezdeményezést.

Szijjártó Péter nemrégiben azt ígérte Vucsics szerb elnöknek, hogy bárkivel szemben megvédjük Szerbiát, aki “kisebbségi jogokból ki akarja oktatni”. Nos, a jelek szerint a Fidesz délvidéki haverjai a magyarokkal szemben is tartják magukat a pesti ukázhoz…

 

[wpdevart_like_box profile_id=”patriota.info” connections=”show” width=”700″ height=”250″ header=”small” cover_photo=”show” locale=”hu_HU”]

/alfahír nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak