Soros kottájából játszik a Fidesz a hazafias szervezetekkel szemben

A már nem létező, Athena Intézet “gyűlöletcsoport-térképét” hasznosította újra a fideszes szócső, a Magyar Idők. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közleményében cáfolta a kérdéses szennytartalmat.

Megdöbbentő újra a Habony-művek színvonala: a múltban létező dolgokat mutatnak be mai is élő valóságként. Többszörösen megugorják az időkaput, mindig úgy, ahogy az anyapártuk érdeke úgy diktálja. Egyrészről nincs már Athena Intézet, ami 2014-ben volt aktív utoljára, akkor “térképezték” fel a “gyűlöletcsoportokat”. Bármilyen hazafias szervezet felkerülhetett erre a listára, amit ők úgy gondoltak, hogy ide kívánkozik. De ennek már szerencsére vége…

Az idő kapu ott is megnyílik, hogy egyes szervezetek aktív voltát is kitolják az időben, ilyen tipikusan az MNA (katt). Ami már 3-5 éve nem mutatott fel tényleges aktivitást, mint szervezet, hovatovább több részre szakadt. A vezetőjük, Győrkös István pedig végképp nem volt már vezető és visszavonultan élt. De a médiadémonizációs gépezet “aktívnak” tulajdonította mint a személyt, mint a szervezetet, csak hogy az egyéni tettet kollektivizálni tudják (miközben maga a “rendőrgyilkosság” körülményei is minimum vitatottak). Azon apróságokkal már nem is foglalkozunk részletesebben, hogy a Farkasok 2011 óta létezik, illetve szervezetileg különálló a HVIM-től (mégha szellemiségbeli és személyi átfedések vannak is az együttműködés mellett).

Az idő kapu eszmei értelemben is megnyílt: gyakorlatilag szélsőbaloldali retorikával támadják a hazafias oldalt, mindezt Soros György által pénzügyileg kitartott nemzetellenes szervezetekre (katt) támaszkodva.

Nem csoda, hogy a HVIM közleményben reagált:
Mi a közös Soros Györgyben és a Fideszben?

Mi a közös Soros Györgyben és a Fideszben?

Ma reggel (2016. 12. 05.) a Habony-művek egyik sarokkövének tekinthető Magyar Idők hírportálon megjelent “Feltérképezték a gyűlöletcsoportokat” című cikkben egy megdöbbentő összefonódás fedezhető fel a Fidesz-média és Soros György közt.

A cikk a néhai Athena Intézet “gyűlöletcsoport térképét” aktualizálja, átvéve a szélsőbaloldali intézet fogalomkészletét, ezáltal pedig világnézeti rátekintési módját is. 2014-ben az Intézet felfüggesztette tevékenységét, de ugyanebben az évben kiderült, hogy Soros György 8 millió dollárral támogatta a működésüket a múltban.

Az önmagát álságos módon konzervatívként definiáló Fidesz kormány, mely látszat szintjén háborúban áll azon érdekkörökkel, melyek mögött Soros György fedezhető fel, ezzel a gyalázatos húzásával (ismételten) bebizonyította, hogy nem elvek, hanem aktuálpolitikai érdekek mentén képes csak létezni.

Mozgalmunk felháborítónak tartja, hogy olyan fogalomrendszer alapján definiáljanak bennünket, önmagukat konzervatívnak tartó körök, aminek hátterében az a személy áll, aki felelős az európai hagyományok és élettér végső lezüllesztéséért és agresszív felszámolásáért. Visszautasítjuk a cikkben leírtakat, melyek nem csupán elvi szinten nem fedik a valóságot, de tényállítások szintjén sem.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sem világnézeti tekintetben, sem tevékenysége nyomán nem nevezhető “gyűlöletcsoportnak”. Keresztény szellemi alapokon nyugvó, hazafias szervezet vagyunk, akik az ifjúságneveléstől elkezdve, a hagyományok ápolásán át, a sporttevékenységekig bezárólag rendkívül széles tevékenységi körrel rendelkezünk. Egy ideális világban megbecsülnék azokat, akik saját szabadidejüket és anyagi forrásaikat áldozzák fel a nemzet oltárán, nem pedig támadnák őket, pláne nem ilyen aljas eszközökkel.

A folyamatos ellenszél természetesen nem tör meg bennünket, sőt inkább igazolja közösségünk létének jogosultságát.

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

/Patrióta/

 

FideszHVIMpártokráciaSoros György