Határtalan 

Állítsuk meg a szeparatistákat! – óriásplakátokkal szítják tovább a magyargyűlöletet Kárpátalján

“Állítsuk meg a szeparatistákat” felirattal és a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek neveivel, valamint fényképeivel jelentek meg óriásplakátok szombat reggelre a főutak mellett Ungvár, Munkács és Beregszász körzetében.

A fehér alapú, ukrán nyelvű óriásplakátokon Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője, Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei tanácsi képviselő fotói láthatók a nevükkel együtt.

Azt hittük, hogy ennél lejjebb már nincs – fogalmazott közösségi oldalán a fenti képet megosztó dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke. Mint írta: Aktivistáink Kárpátalja számos településéről értesítettek bennünket arról, hogy ma hajnalban egy újabb magyarellenes gyűlöletkampány keretében “Állítsuk meg a szeparatistákat!” felirattal kárpátaljai magyar politikusat/közéleti személyiségeket ábrázoló óriásplakátok kerültek kihelyezésre. A közösségi médiában megkezdődött hangulatkeltés, majd a Mirotvorev oldalán megjelenő “kilövési lista” után azt gondolhattuk, hogy ennél lejjebb már nincs… Úgy tűnik tévedtünk, hiszen egyelőre ismeretlen tettesek (illetve megrendelők) gyakorlatilag célkeresztet tűztek ki a magyarság három közszereplőjének homlokára.

A Kristályéjszakára történő, egyébként elhibázott és téves utalás után Zubánics úgy fogalmaz: egy demokratikus berendezkedésű, európai értékeket valló, az Európai Unióba tartó ország hivatalos szerveinek azonnal cselekedniük kell ezeknek a plakátoknak az eltávolítása, illetve megrendelőinek a példás megbüntetése érdekében!

Mi pedig várjuk a civilizált ukrán barátaink és az EU – más ügyekben igen hangos – felháborodását. Csak ne kelljen addig fél lábon állni…

Az országos és kárpátaljai ukrán médiában hónapok óta heves magyarellenes kampány folyik, de a mostani az első eset, amikor közterületen jelenik meg magyarellenes uszítás.

Hát persze hogy orosz provokáció ez is – az ukrán kormányzó magyarázata szerint

Az orosz titkosszolgálatok provokációjának tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal a kárpátaljai magyar politikai vezetők képeit és magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátok kihelyezését a megye több járásában – közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója hivatalos honlapján.

Bejegyzésében a megyevezető jelezte, a rendvédelmi szervek jelenleg nyomoznak a provokatív cselekmény elkövetői után, de szerinte „a végrehajtás módja és stílusa arra utal, hogy ez is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) primitív provokációja”.

Megjegyezte, hogy az FSZB az utóbbi években igyekszik egymásra uszítani az ukránokat és magyarokat Kárpátalján (Porosenkóék mellett nagy szükség nincs az FSZB-re – a szerk.). Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban ismeretlenek szintén az éj leple alatt provokatív magyar feliratokat helyeztek ki a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások közigazgatási határán. Azok a feliratok, akárcsak a mostaniak, ukrán nyelvűek voltak, és hibákat tartalmaztak, mert oroszból ültették át őket tükörfordítással – állítja Moszkal. Emlékeztetett arra, hogy az idén februárban kétszer intéztek támadást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen. Mindkét bűncselekményt felderítették, és megállapították, hogy orosz titkosszolgálatok álltak mögöttük.

A kormányzó leszögezte, a hatóságok mindent megtesznek, hogy fényt derítsenek a provokáció hátterére. Szerinte már bebizonyosodott, hogy a hasonló „primitív dolgok” nem működnek Kárpátalján, ezeknek nem ülnek fel sem az ukránok, sem a magyarok. Szombatra virradóra ismeretlenek Ungvár, Munkács és Beregszász környékén, a főutak mellett összesen mintegy 20 óriásplakátot helyeztek el a kárpátaljai magyar közösség három vezetőjének képeivel, neveivel és őket szakadároknak nevező, a megállításukra felszólító ukrán nyelvű felirattal.

/Kuruc.info, MTI nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak