Határtalan 

A románok kitiltották a Kárpátia zenekart Erdélyből

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.

A bírósági ítéletnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szánalmas indoklása szerint az énekes az emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy “fasiszta”, “rasszista”, “idegengyűlölő” eszmék terjesztését tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

A román legfelsőbb ügyészség 2015 decemberében közölte a nevetséges vádat Petrás ellen, aki szerintük

“A Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított.”

Az ügyészség agyament indoklása szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak 🙂 minősítette a románokat.

A Csíki Hírlap felidézte: a csíkszeredai bíróságon tavaly júliusban született az elsőfokú ítélet, amely a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete által emelkedett jogerőre. Az alapfokú ítélet indoklásából kiderül: az ügyészség “idegengyűlölő”, “fasiszta”, “rasszista” jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak.

 

Petrás János nyilatkozata szerint:

“Minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták.”

 

Úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű. A “Te bujdosó székely” című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és ezzel nem a románokat akarta megsérteni, hanem az eredeti szöveget adták elő – idézte a bírósági dokumentumból a Csíki Hirlap.

 

/ Csíki Hírlap és alfahír nyomán Patrióta /

Kapcsolódó tartalmak