Külföld 

A Moszad áll az olajszállító hajók megtámadása mögött

Az egyik egyiptomi lap elveti annak a lehetőségét, hogy Irán szervezte meg az Ománi öbölben az olajszállító hajók elleni támadásokat. Ehhez azt is hozzáteszik, hogy Izrael az egyetlen, melynek érdeke fűződik a támadásokhoz (hiszen nagyon szeretnék, ha Iránt megtámadná az USA).

A hírlap szerint már senki se hiszi el azt, hogy Irán követte el a hajók elleni támadásokat és ez csupán annak a műveletnek a része mellyel Donald Trump indokot keres egy Irán elleni támadáshoz, melyből szintén Izrael húzna hasznot. A Masriyoun lap szerint ezek az események azonban veszélyt jelentenek a térség olaj kitermelő államaira.

,,Izrael az első számú és egyetlen oldal, melynek haszna származik abból ha háborút robbant ki a térségében.,,

A történethez az is hozzá tartozik, hogy arab diplomaták már utaltak arra, hogy Izraelnek szerepe lehetett az olajszállító hajók elleni támadásban. Szerintük Tel Avivnak megvannak az indokai és az eszközei is ahhoz, hogy szabotázs akciókat hajtson végre a térségben, melyek miatt nagyobb nyomás nehezedik majd Iránra.

Az arab diplomaták a libanoni Al-Joumhouriyeh lapnak azt nyilatkozták, hogy míg az Egyesült Államok az Irán elleni bizonyítékokat keresi, addig felmerül annak a lehetősége is, hogy Izrael áll a támadások mögött. A lehetőségeik és a képességeik ugyanis megvannak hozzá. Szerintük ezen kívül a cionista államnak áll érdekében az,hogyha háború robban ki az Egyesült Államok és Irán között.

Az arab diplomatákon kívül egy orosz elemző is kijelentette, hogy az Egyesült Államok azért vádolja Iránt a hajók elleni támadással, hogy Izraelt elégedetté tegye és magyarázatot adjon a jelenlétére a térségben. Rajab Safarov, az Iráni Tanulmányok Oroszországi Központjának vezetője szerint az incidensért és a kialakult feszültségért az Egyesült Államok a felelős, hiszen az amerikai kormány kezdett csapatokat telepíteni az Öbölbe azzal az indokkal, hogy így segít megvédeni a térségbeli arab szövetségeseit.

Az orosz elemző szerint az Egyesült Államok azt a látszatot kelti, mintha ő lenne a béke és a biztonság garanciája a térségben, Irán pedig a legfőbb gonosz, mely veszélyt jelent a térség biztonságára és gazdasági stabilitására. Ezen kívül az amerikaiak szerint majd ők fogják megvédeni a térséget a gazdasági és politikai katasztrófától. Ez azonban csupán Trumpnak és a követőinek az érdekeit szolgálja akik rá akarják kényszeríteni a világot arra, hogy helyeseljenek minden döntésükhöz.

Safarov szerint azonban az Egyesült Államok még nem rendelkezik azzal a képességgel és erővel, hogy támadást indítson Irán ellen. Jelenleg tartanak egy katonai konfliktus kirobbantásától, azonban Iránnak is megvannak a lehetőségei arra, hogy lezárja a Hormuzi szorost, hiszen az irániak nem fogják eltűrni a provokatív lépéseket.

Az incidenssel kapcsolatban azonban azt is meg kell említeni, hogy ellentmondások vannak a hajók elleni támadásokkal kapcsolatos történetekben. A megtámadott japán hajó kapitánya szerint az emberei ,,repülő objektumokat,, láttak a támadás előtt, míg az amerikaiak ragaszkodnak ahhoz, hogy a hajók sérüléseit vízi aknák okozták. Az amerikaiak állítását azonban az is megkérdőjelezi, hogy a második megtámadott japán hajó kapitánya is légi támadásról számolt be.

Éppen ezen ellentmondások miatt több ország is kijelentette, hogy bizonyítékokat vár az amerikai kormánytól azzal kapcsolatban, hogy tényleg az irániak támadták meg a hajókat. A japán és a német kormány is azt nyilatkozta, hogy az amerikaiak által közzétett ,,bizonyítékok,, kevesek ahhoz, hogy Iránt vádolják az eset miatt.

/Orientalista.hu – Al-Isfahani/

Kapcsolódó tartalmak