Külföld 

A letartóztatott, tüntető brit nagykövet esete a példa a külföldi beavatkozásra Teheránban

Ezrek tüntettek Iránban, nyilván ismét nyugati felbujtás következményeként. Erre a legfőbb bizonyíték, hogy a tüntetők között letartóztatták a brit nagykövetet, aki miután igazolta magát és kiderült, hogy ki is ő, egy óra után szabadon engedték. Persze Nagy-Britannia máris a nemzetközi jogot említi, mintha az nem lenne botrányos, hogy a diplomáciai testületük az ország felforgatásában részt vesz.

Több ezer ember tüntetett szombaton egész éjjel Teheránban, amely Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak a  lemondását követeli, miután Irán elismerte, hogy saját légvédelme semmisítette meg tévedésből a Teheránból Kijevbe tartó ukrán utasszállítót, fedélzetén 176 emberrel – írja a CNN, eltúlozva az ügyet, mintha jelentős lenne egy-két ezer tüntető…

A tüntetések négy egyetemről indultak el szombaton azután, hogy a katonaság elismerte a végzetes hibát. A tüntetők azt skandálták, hogy “halál a hazugokra” és Ali Hamenei lemondásán kívül azt is követelik, hogy teljes körűen  vizsgálják ki, hogyan hibázhatott ekkorát a katonaság.

A rendőrség keményen lecsapott a tüntetőkre, könnygázzal oszlatták a tömeget.

Letartóztatták az Egyesült Királyság nagykövetét is a tüntetésen

Az Egyesült Királyság iráni nagykövetét letartóztatták a teheráni tüntetésen szombaton – írja a BBC. Rob Macaire több mint egy órán át tartották fogva a helyi média szerint.  A brit külügyminisztérium szerint a nagykövet letartóztatása a nemzetközi jog botrányos megsértése.

Az iráni média szerint Macaire-t kormányellenes tüntetésre való felbujtás miatt tartóztatták le, egy iráni újság képet is közölt a letartóztatott nagykövetről. Lásd a fenti fotót.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Twitteren reagált a teheráni tüntetések hírére. Azt írta, ő már az elnöksége legeleje óta Irán bátor, de régóta szenvedő népe (?) mellett áll és továbbra is a támogatásáról biztatta a tüntetőket (akiket ők biztattak fel…). Ehhez azt is hozzátette, hogy figyeli a tüntetések alakulását és inspirálja a tüntetők bátorsága (tehát továbbra is a beavatkozik a CIA és a MOSZAD az iráni belpolitikába).

/Index nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak