Külföld 

A bosszú: börtönbe megy az auschwitzi tábor egykori őre

Jogerőre emelkedett az egykori auschwitz-birkenaui tábor egyik utolsó élő őrét, Oskar Gröninget elmarasztaló ítélet – közölte a német szövetségi legfelső bíróságra hivatkozva az MTI. A most 95 éves őr négy év letöltendőt kapott bűnrészesség miatt. Az ítélet szerint magyar zsidók százezreinek legyilkolásában vett részt.

A bíróság vizsgálja, hogy egészségi állapota miatt börtönbe vonulhat-e Oskar Gröning, akinek perében számos magyarországi holokauszt-túlélő tanúskodott.

A legfelsőbb bíróság helybenhagyta a lüneburgi tartományi bíróság tavaly júliusi ítéletét, amelyben kimondták, hogy Oskar Gröning legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a táborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenysége miatt.

A védelem a vádlott felmentését kérte a bíróságtól, majd az ítélet felülvizsgálatát kérte. A legfelső bírósághoz fordult több mellékvádló is, ők azt akarták elérni, hogy ne bűnrészesként, hanem társtettesként ítéljék el a 95 éves vádlottat. A legfelsőbb bíróság minden felülvizsgálati kérelmet elutasított.

A jogerős ítélet szerint Gröningnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban. Németország önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként legkevesebb három napon a tábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy “csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát”.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr a legfelsőbb bíróság szerint abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

Oskar Gröning perében számos magyar holokauszt-túlélő is tanúskodott.

/Index nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak