Kékfény Külföld 

500 dollár büntetés egy alma miatt – bíróságon tárgyalhatják az ügyet

500 dollárra büntettek egy nőt az amerikai vámosok egy alma miatt.

Crystal Tadlock a Delta légitársaság egyik járatával utazott haza Párizsból a napokban. A gépen a légiutas-kísérők almát osztogattak, a nő pedig nem ette meg egyből a gyümölcsöt, hanem eltette későbbre a táskájába, hogy majd az átszállás után, Denverben egye meg.

A légitársaságnak figyelmeztetnie kellett volna az utasokat, hogy ne vigyék magukkal a repülőgépen kapott élelmiszereket. /Forrás: usatoday.com/

Leszállás után a denveri reptéren a vámos azt kérdezte a nőtől: “Drága volt a franciaországi útja?”

Crystal nem értette a kérdést, de igennel felelt. A vámos erre azt mondta:

“akkor most még drágább lesz, mert megbüntetem önt 500 dollárra.”

Ugyanis az amerikai vámosok megtalálták a gyümölcsöt egy véletlenszerű átvizsgálás során és kijelentették, hogy minden mezőgazdasági terméket kötelező elvámolni. A körülbelül 125 ezer forintos bírságot pedig azért kapta a nő, mert azzal, hogy az Egyesült Államok területére lépett a táskájában “rejtegetett” ingyen almával, megszegte a vámszabályokat, pedig az almát még ki sem csomagolta, az még mindig a légitársaság műanyag zacskójában volt.

Amikor a vámosok megtalálták a gyümölcsöt, megkérdezte, ki kell-e dobnia, vagy megeheti-e, de válasz helyett 500 dolláros bírságot kapott.

Crystal elmondta, szerinte nagyobb gondot kellett volna fordítania a légitársaságnak arra, hogy figyelmeztesse az utasokat, ne vigyék magukkal a repülőgépen kapott élelmiszereket, így most nem kezelnék őt úgy, mint egy bűnözőt.

A nő azt tervezi, hogy a bíróságon védi meg igazát. A légitársaság nem kommentálta a hírt, csak azt ismételte el, amit a vámosok, vagyis mindenkinek be kell tartania az előírásokat.

A borítókép forrása a upi.com.

/faktor.hu és a usatoday.com nyomán Patrióta/

Kapcsolódó tartalmak